
Kispest testvérvárosainak képviselőinek közös programja a múlt heti Nemzetiségi Esttel indult a KMO nagyszínpadán, ahol a hagyományoknak megfelelően fergeteges esten mutatkoztak be a Kispesten élő nemzetiségek. A delegációk hivatalos programja vasárnap kezdődött és csütörtökön ér majd véget. A határon túlról érkezők szabadidős programjaiban már szerepelt az Aeropark és a Citadella, de hivatalos látogatást tettek a Városházán a polgármesternél is. A Wekerlei Társaskör wekerlei sétával várja a delegációkat. Az elkövetkező napokban még a Hősök tere szerepel a programba, és egész napos kirándulásra indulnak Egerbe. A Kispesti Szerb Nemzetiségi Önkormányzat bemutatkozó műsorával zárul a testvérvárosi delegációk hivatalos programja a KMO-ban – tudtuk meg Nagy Zitától, a Városháza koordinátorától.
Gajda Péter polgármester a mai hivatalos találkozón arról beszélt, hogy talán jövőre már kiheverjük a covid-járvány negatív következményeit és teljes lendülettel újraindulhatnak a testvérvárosi programok, amelyek oly sok lehetőséget adtak a más népek kultúrájának és életének megismeréséhez, illetve számtalan új kapcsolat, barátság kialakításához. A mostani találkozás is remek alkalom arra, hogy megbeszéljük, milyen közös eseményeket, látogatásokat tudunk majd a jövőben szervezni akár Kispesten, akár valamelyik testvérvárosunkban. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes gyerekprogramokat szervezni. Ennek köszönhetően az elmúlt években több ezer kispesti gyerek utazhatott a testvérvárosokba és jöhettek testvérvárosi gyerekek az önkormányzat káptalanfüredi táborába. Ahhoz, hogy még színvonalasabban tudjuk a vendéglátók feladatait ellátni, tovább korszerűsítjük a balatoni tábor konyháját, reményeink szerint ez már jövőre elkészülhet – hangsúlyozta a polgármester.
A delegációk szószólói, Witold Kulczycki (lengyel), Mitrasca Vasile (román), Pribilla Attila (szerb) és Suzanna Trninic (horvát) hozzászólásaikban megerősítették szándékukat a gyermekprogramok újraindításában, megköszönték a kispesti nemzetiségi önkormányzatok támogató munkáját a kapcsolatok bővítésében, üdvözölték azt a tervet és szándékot, hogy felnőtt programok szervezésével is gazdagodhatnak a kapcsolatok.