Március 18, 2025
Idős kispesti házaspárokat köszöntöttek
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 27, 2024
A hagyományoknak megfelelően 50 éve, vagy annál régebben házasságot kötött párokat köszöntöttek csütörtök délután a Városházán. Idén 29 idős házaspár – köztük a 60 éve együtt élő Baji Sarolta és Petrovics Károly – vett részt az ünnepségen.

Kispest polgármestere köszöntőjében elmondta: az önkormányzat idősügyi referense, Huszár Erzsébet javaslatára 21 éve indította programját az önkormányzat, hiszen azzal, hogy ilyen sokáig kitartanak egymás mellett, a házaspárok példát mutatnak a fiataloknak, hogy a mai zavaros és rohanó világban is lehet hosszú ideig együtt élni szeretetben, békességben – fogalmazott Gajda Péter.

Vinczek György alpolgármester az élet csodájáról beszélt, aminek átélése attól is függ, hogy a párkapcsolat mennyi örömöt és boldogságot képes okozni. Akkor leszünk boldog emberek, ha ebben a néha rossz világban is próbáljuk az élet apró dolgait kiélvezni, azt hogy érdemes emberként is egymást becsülve élni.

A pároknak emléklappal, ajándékcsomaggal és a Mágnes Színház művészpalántáinak operettműsorával kedveskedett az önkormányzat.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 3, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 25, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 18, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 18, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 14, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 11, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Február 6, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Január 23, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Január 16, 2025
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva