
Kispesten évek óta hagyomány, hogy az évszakok változásával egy időben különféle növényekkel lepik meg a kerületben élőket. Évente több alkalommal osztanak haszon és dísznövényeket pl. árvácskát, muskátlit és a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően bolgár paradicsompalántát is. Ezek az akciók a igen népszerűek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mai napon is a hivatalos osztás kezdete, 9 óra előtt jóval, volt olyan kispesti, aki 7.45 órára érkezett. Éppen ezért, hogy biztosan minden érdeklődőnek jusson árvácskatő, ezért a tervezett ötezer helyett hatezer növényt osztottunk ki – mesélte a kommunikációs szakember.
Az osztásban, mint más alkalmakkor is, Gajda Péter polgármester, Vitál Márton, a Közpark Kft. vezetője és munkatársai mellett az önkormányzat képviselő aktívan részt vettek. Ma Paróczai Anikótól, Rátkay Andreától, Somogyi Ildikótól és Földesi Zsolttól kapták meg az előrecsomagolt csomagonként 10-10 árvácskatövet a kispestiek.
Kispesti lakcímkártya felmutatása után, személyenként egy-egy csomagot lehetett hazavinni.