
A járványhelyzet miatt a mostani eseményen vette át dr. Halász Géza a Kispestért díjat. Az elismerést azok a személyek kaphatják meg, akiknek embersége, Kispesthez kötődő munkássága példaértékű. A Kispestért Díjat Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester adta át dr. Halász Gézának, a Kispest Kertvárosi Közösségi Egyesület elnökének.
Dr. Halász Géza egyetemi oktató, majd a kilencvenes évek elejétől sikeres vállalkozást vezetett nyugdíjazásáig. Többedmagával megalakította a Kispest Kertvárosi Közösségi Egyesületet, amelynek jelenleg is vezetője. Az egyesület közreműködött a Kertváros szépítésében, tisztaságának javításában, környezeti és közlekedési rendjének kialakításában. Minden évben a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat támogatást igénylő kispesti diákjai közül a legrászorulóbb 25 hallgatót további 50.000 forintos ösztöndíjjal segíti.
A díjátadás után Gajda Péter polgármester méltatta Halász Géza kezdeményezését. Az elmúlt húsz évben az önkormányzat minden évben csatlakozott a Bursa Hungarica pályázathoz, fontosnak tartjuk, hogy erőnkhöz mérten, támogatni tudjuk a kispesti fiatalokat, akik foglalkoznak a jövőjükkel, továbbtanulásukkal – emelte ki köszöntőjében a polgármester. Több mint tíz éve keresett meg Halász Géza, bevallom, nagyon meglepődtem, mert Kispesten ez ritkán fordul elő, vannak jó emberek, akik szeretnek adakozni, de nem ez a jellemző, hogy valaki a saját maga által termelt vagyonból visszaad a közösségnek. Halász Géza nemcsak ezen a területen aktív azóta is, hanem Kispest Kertvárosában is – tette hozzá a polgármester, majd megköszönte a folyamatos támogatását.
Dr. Halász Géza köszöntőjében elmondta, a tanulás, az ismeretszerzés az egyik legfontosabb dolog a világban, több szempontból is. Egyrészt a boldogulás lehetősége miatt, másrészt olyan készségekhez juthatunk, amelyekkel a világ dolgaiban jobban és könnyebben el tudunk igazodni.
A folytatásban a polgármester és Halász Géza átadták a támogatásról szóló emlékplakettet a kispesti fiataloknak.