December 6, 2021
Birkózók ünnepe
Bejegyzés: - Gajda - November 10, 2021
Idén 100 éves a Magyar Birkózók Szövetsége, az évforduló alkalmából rendezett ünnepséget a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola (KNSI) a Klinga László Birkózóteremben.

A magyar birkózósport egyik legeredményesebb sportolójának nevét viselő létesítménybnyílt meg az Eötvös u. 5/b. alatt. Az önkormányzat kedvezményes, jelképes bérleti díj fejében adta át az épületet a KNSI-nek, támogatva a sportágat.

Ancsin László, a Magyar Birkózók Szövetsége főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy most a centenárium kapcsán vette vissza a szövetség a régi nevét (közben Magyar Birkózó Szövetség volt). Elmondta, ez a 100 év tulajdonképpen végig aranykora volt a birkózásnak.

Amikor hat évvel ezelőtt a szövetséggel közösen megnyitottuk a Klinga László Birkózótermet, az volt a szándékunk, hogy ne üzleti célra használjuk ezt az önkormányízati épületet, hanem próbáljuk meg a kerületi gyerekeknek átadni. Az elmúlt évek bizonyították, hogy ez helyes, jó döntés volt – fogalmazott köszöntőjében Kispest polgármestere Gajda Péter, aki elmondta, itt mellette van a Török Gyula Ökölvívóterem, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy mozgásra ösztönözze a kispesti fiatalokat, még akkor is, ha nem biztos, hogy magyar vagy olimpiai bajnokok lesznek. Tevékenységüket a jövőben is támogatni fogjuk – hangsúlyozta.

Kertész Csaba sportot felügyelő alpolgármester arról beszélt, hogy jó kezekben van az egyesület, jók a vezetők, 30-40 gyerek rendszeresen sportol itt, és a közeli óvodával is kapcsolatot alakítottak ki. A sportban nem az a lényeg, hogy bajnokok legyünk, a sport összetart, közösséget ad – tette hozzá. Azt is elmondta az alpolgármester, hogy jövőre a világítás korszerűsítésével támogatja az önkormányzat a KNSI-t.

A névadó, egykori kiváló versenyző, Klinga László arról beszélt, az öltözői rend az alap, már az óvodásokat is erre kezdik rászoktatni. Elég nehéz a gyerekeket befogni, becsalni a számítógép mellől. Ez a sport nem bélyeggyűjtés, nem kalaplengetés, hanem küzdelem. Én mindig azt mondom: már legyőzted magad, ha felállsz a szőnyegre egy versenyen – fogalmazott Klinga László, hozzátéve, a birkózók között diákolimpiai és serdülő magyar bajnoki érmesek, a szumósok táborában kadett és ifjúsági Európa-bajnoki érmesek vannak. A szumót fel fogják venni az olimpiára, tehát egy kicsit előbbre járjunk, hogy dolgozunk a szumón is. Megtudtuk, a járvány megnyirbálta a szakosztályt, sokan lemorzsolódtak, sok gyerek abbahagyta, akikbe már komoly munkát fektettek az évek során.

A centenáriumi rendezvényen Gajda Péter polgármester és Kertész Csaba alpolgármester díszoklevelet vehetett át. Az egykori ugyancsak kiváló birkózóról elnevezett Gurics György-díjat ezen az eseményen kapta meg Klinnga László. Köszöntötték a sportiskola munkatársait, Bóna Csabát, Nagy Bélát, Sebők Jánost és Nemes Dávidot. Az edzőterem falát mostantól a Magyar Birkózók Szövetsége zászlaja díszíti, amelyet Németh Szilárd elnök küldött a KNSI-nek.


Bejegyzés: - Gajda - November 30, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 28, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 25, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 17, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 17, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Október 25, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Október 24, 2021
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva