Augusztus 12, 2020
A Kispesti Operatív Törzs e heti eddigi döntései
Bejegyzés: - Gajda - Március 25, 2020
Mint arról már korábban beszámoltunk március 11., a vészhelyzet kihirdetése óta minden nap 15 órakor ülésezik a Kispesti Operatív Törzs. Komoly, a kispestiek egészségét, biztonságát szolgáló intézkedések születnek folyamatosan. Az e heti döntésekről kérdeztük Gajda Péter polgármestert, az operatív törzs vezetőjét.

 

A kispestiek is, mint az ország bármely területén élők szokják még a járvánnyal együtt járó megszorításokat, ismerkednek az intézkedésekkel. A játszóterek bezárása után már egyre kevesebben jártak Kispest utcáin, és az idősebbek is mostanra már jobban megfogadják az intelmeket, ritkábban, csak ha nagyon muszáj merészkednek az utcára. Az első hét tapasztalatai szerint a kerületi pedagógusok „vették az akadályt”, mindent megtettek azért, hogy a távoktatás minél jobban és hatékonyabban működjön. A szülők is igyekeztek „felvenni a ritmust”, sokan együtt tanulnak a gyerekekkel. Köszönet nekik is ezért!

A Kispesti Operatív Törzs március 25-től, azaz mától elrendelte a Tichy Lajos Sportcentrum és a Zoltán utcai Sporttelep teljes bezárását.

- Az idősek védelmében zöldszámot, a 06-80-219-219-t üzemelteti munkaidőben 8-16.30 óra között azoknak a 70 év felettieknek, akik szociális segítségre szorulnak.

- A járványveszélyben díjmentesen házhoz szállítja a zöldhulladék-gyűjtő zsákokat. Ha a kispestiek munkaidőben felhívják a Közpark Kft. munkatársait a 06-1-282-9622 telefonszámon, és minimum 10 darab zsákot vásárolnak, akkor azt a megrendelést követő napon kiszállítják.

- Ezen kívül megszűnt a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban, ahol telefonos történő ügyintézésre hétfőn: 08.00 -18.00 óráig, szerdán: 08.00 -16.00 óráig, péntek: 08.00 -12.00 óráig van lehetőség közvetlenül az irodákat keresve, kedden: 08.00 - 16.00 óráig, csütörtök: 08.00 -16.00 óráig a Polgármesteri Hivatalt a +36(1)3474-500 központi telefonszámon lehet elérni.

- A Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa is szigorításokat vezetett be az intézményben, mivel továbbra is cél a közvetlen orvos-beteg találkozások minimalizálása, valamint, hogy az orvosi telefonvonalak szabadon maradjon a különböző egészségügyi problémák megbeszélésére. Ezért azt javasolta a betegeknek, hogy a Kispesti Egészségügyi Portál (egeszsegugy.kispest.hu) erre a célra fenntartott felületére juttassák el receptigényüket háziorvosuknak. Ha pedig valamelyik szakrendeléssel kapcsolatos kérdés merülne fel, azt írásban kell jelezni a titkarsag@euint.kispest.hu email címen, amit majd a megfelelő helyre továbbítanak - sorolja a polgármester.

Kispesti Operatív Törzsben a polgármester általános helyettese Vinczek György alpolgármester, operatív vezető-helyettes pedig dr. Csatári Bálint, a hivatal közbiztonsági referense. Továbbá részt vesz a közös munkában Kertész Csaba alpolgármester, Varga Attila alpolgármester, dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző, távollétében dr. Benedek-Szabó Andrea aljegyző, Lászlóné Mester Zsuzsanna pénzügyi és gazdasági igazgató, dr. Bernát Péter Polgármesteri Kabinet irodavezetője, Ikladiné dr. Petres Veronika Humánszolgáltatási és Szociális Irodavezető vezetője, dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa, Plánk Róbert r. ezredes, kapitányságvezető, dr. Török Lajos a GESZ gazdasági igazgatója, Nagy Endre Sajtó-Kommunikációs és Rendezvényszervező Csoport vezetője, Bugyiné Szabolcsi Ágnes Hatósági Iroda vezetője, Bán Zoltán, a Közpark Kft. ügyvezetője, és az operatív törzs munkáját tanácsadóként segíti Szilágyi István.

 


Bejegyzés: - Gajda - Július 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 6, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Június 29, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 14, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva