Május 11, 2024
Megkezdődött a tavaszi félév a Szenior Akadémián
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2020
Tizennegyedik félévét kezdte meg a Kispesti Szeniorok Akadémiája. A tavaszi félév kezdetén Gajda Péter polgármester köszöntötte örömmel a résztvevőket, a nyitó előadást pedig most is az akadémia létrehozója, Jászberényi József, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatója tartotta.

Az akadémia történetében 2013 őszén – 150 hallgató jelentkezett, ebből 50 kapott oklevelet, 2014 tavaszán 180 jelentkezőből 45 „diplomázott”, 2014 ősszel 150 jelentkezőből 80-an volt a végzős, 2015 tavaszán 120 tanulóból 70 „diplomázott”, 2015 őszén 220 hallgatóból 80-an kaptak oklevele. 2016 tavaszán 230 hallgatóból 90-en kaptak oklevelet, míg 2016 őszén több mint 300 kispesti időskorú regisztrált már a programban, és csaknem 138-an vehettek át elismerő oklevelet a részvételért. 2017 őszén 310 regisztrált hallgatóból 212-en, 2018 őszén azonban már 231 hallgató vehette át oklevelét. 2019 őszén összesen 165 hallgató vehetett át elismerő oklevelet a félév elvégzéséért.

A legközelebbi előadást 2020. március 10-én 16 órakor tartják.

 


Bejegyzés: - Gajda - Május 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Május 1, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 30, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 25, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 23, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva