December 21, 2024
Idén utoljára üléseztek az önkormányzati képviselők
Bejegyzés: - Gajda - November 29, 2024
Közmeghallgatással zárta az évet a képviselő-testület. Kilenc rendeletet és két normatív határozatot fogadtak el csütörtökön.

A testületi ülés elején esküt tett a Környezetvédelmi és Városüzemeltetési Bizottság nem képviselő bizottsági tagja, dr. Jókai Oszkár, aki a legutóbbi testületi ülésen nem tudott jelen lenni az eskütételnél.

Rendeletet alkotott a testület a 2025. évi átmeneti gazdálkodásról. A rendelet szerint a 2025. évi önkormányzati költségvetés jóváhagyásáig, a polgármester felelős a gazdálkodásért.

A helyi adókról is rendelet született, ezzel az önkormányzat a korábban, külön rendeletekkel bevezetett építményadót, telekadót, valamint idegenforgalmi adót egységesen, egy jogszabályban szabályozza a továbbiakban. Song Simon szerint nehezíti a vállalkozók helyzetét az adóemelés, a kerület jó gazdasági helyzete nem indokolja. Gajda Péter polgármester elmondta, évek óta nem volt adóemelés, most sem a maximumra akarja emelni az önkormányzat, de egyelőre nem tervez további emelést.

Módosította a korábbi, 2023-as közterület-használati rendeletet a testület. Az előterjesztés szerint az önkormányzat finanszírozása részben a saját bevételei terhére történik. A közterület-foglalási díjakból befolyt bevételeket a működéséhez, fenntartásához szükséges költségekre használja fel. A közterület-foglalási díjak, az infláció és az utóbbi években tapasztalt bevételkiesések ellenére a korábbi években nem változtak. A többi fővárosi kerülettel összehasonlítva, a Kispesti Önkormányzat díjai jelenleg jóval az átlag alatt állnak. Az önkormányzat stabil működéséhez szükséges a közterület-foglalási díjak korrekciója.

Módosult a lakásrendelet. A változás szerint a szociális kategóriákban változatlan marad a lakbér, viszont a költségelvű és a piaci kategóriákban 20 százalékkal emelkedik, és emelkedik a lakbérkategóriák meghatározásához alkalmazott egy főre jutó jövedelem mértéke is. A kerületben folyamatosan nő a bérlakást igénylő családok száma. A hatékony vagyongazdálkodás érdekében az önkormányzatnak törekednie kell arra, hogy a lakások bérbeadásából befolyt bevételek fedezzék a bérlakások karbantartásának, felújításának kiadásait és egyben képezzenek annyi megtakarítást, melyből a lakhatási támogatások, műszaki és vagyongazdálkodási feladatok finanszírozhatóvá válnak. Ternyák András alpolgármester elmondta: az önkormányzat tartja a Lakáskoncepcióban megfogalmazott irányelveket. A polgármester hozzátette: meg kell tenni a nyomott lakbérek átvizsgálását, várhatóan a jövőben további emelésre lesz majd szükség.
Rendelet született az önkormányzat kezelésében lévő közutak burkolatbontással járó nem közlekedési célú igénybevételéért fizetendő díjakról, a helyi építészeti tervtanácsról, valamint módosult a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló tavalyi önkormányzati rendelet.

Új rendeletet alkotott a képviselő-testület a pénzbeli és természetbeni települési támogatásokról. Az új rendeletet az elmúlt közel tíz év módosításai, a jogszabályi, gazdasági és társadalmi változások tették szükségessé, fontos szempont volt a jól átlátható struktúra kialakítása. A rendelet a kerületben élők szükségleteihez igazodva pontosította a támogatások feltételeit és emelte a jövedelemhatárokat, így az ellátások minél szélesebb körben elérhetővé válhatnak a szociálisan rászoruló családok részére. Vinczek György alpolgármester elmondta: az új rendelet célja, hogy az eddigi támogatottak ne szoruljanak ki az ellátásból, és az infláció miatt emelkedjenek a támogatások.

Módosult a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet: a módosításnak köszönhetően a közbeszerzésekkel kapcsolatos, érdemi döntést igénylő jogkörök a polgármestertől a képviselő-testülethez kerülnek. Ennek köszönhetően a jövőben ezekről nem a polgármester dönt egy személyben, hanem a testület nyílt körülmények között hoz majd döntést. Az intézkedés jelentős és az önkormányzat átláthatóságának biztosítása felé.

Somogyi Lászlóné személyében társadalmi kapcsolatokért és közbiztonsági ügyekért felelős tanácsnoka lett az önkormányzatnak.

Normatív határozatot hozott a testület a jövő évi igazgatási szünetekről, valamint a Polgármesteri Hivatal Etikai Kódexéről. A Kódex megalkotásának célja, hogy a Kispesti Polgármesteri Hivatal iránti közbizalom erősítése érdekében meghatározza a hivatal közszolgálati tisztviselőivel szemben a szervezeten belül és a külső kapcsolatokban is elvárt – kötelezően alkalmazandó közszolgálati szabályként funkcionáló – magatartási, viselkedési normákat, melyek segítséget nyújtanak a közszolgálat ellátásához, és védelmezik a hivatásukhoz méltó magatartást tanúsító közszolgálati tisztviselőket.

A képviselő-testület úgy döntött, hogy támogatja a hozzájárulást az alapellátást végző felnőtt háziorvosok, házi gyermekorvosok és felnőtt fogorvosok működési alapköltségeihez, és egységesen praxisonként (32 felnőtt háziorvos, 9 házi gyermekorvos, 13 felnőtt fogorvos) havonta 25 ezer forint hozzájárulást állapít meg 2025. január 1-jétől 2025. december 31-ig. A támogatási rendszer vonzóbb körülményeket biztosíthat a jelenleg is működő, illetve leendő háziorvosoknak. Gajda Péter arról beszélt a napirend kapcsán, hogy a válság alatt minden praxis egyszeri 500 ezer forint támogatást kapott az önkormányzattól, most kísérleti jelleggel kapják a hozzájárulást. Dódity Gabriella szerint Kispest nem versenyképes a szomszédos kerületekkel, amelyekben nulla forint rezsit fizetnek a háziorvosok, ráadásul a rendelők állapota nem egyforma, ami egyenlőtlenséget eredményez. Ezért azt javasolta, hogy vizsgálja meg az önkormányzat, át tudná-e vállalni a praxisok teljes rezsiköltségét, ez megközelítőleg 40-50 millió forintot tenne ki évente. A testület az eredeti javaslat mellett elfogadta Dódity Gabriella módosító javaslatát is.

Emelkednek 2025-től a nem lakás célú helyiségek és az üres telkek bérleti díjai.

Módosította a testület a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal 2024 áprilisában kötött együttműködési megállapodást, és a már októberig felhasznált 17 millió forint túlszolgálati finanszírozás mellé a kerületi köztereken való túlszolgálat költségeinek fedezésére a 2024. december 1. és 2025. január 31. közötti időszakra további ötmillió forint támogatást nyújt.
Döntés született a 2. számú felnőtt háziorvosi praxis feladatellátásának visszavételéről, valamint a feladat átadásáról a Kispesti Egészségügyi Intézet számára. Az egész országban gondot okoz a háziorvosok hiánya, ez alól Kispest kerülete sem kivétel.

Elfogadta a testület a Kispest Sportkoncepcióját a 2024-2029 közötti időszakra. A dokumentum a kerület erősségeit figyelembe véve próbál hosszú távú tervet és jövőképet biztosítani ahhoz, hogy a kispestiek egészségesebb életet éljenek.

900 ezer forinttal támogatja a testület a hajléktalanokat ellátó „Misszió Alapítvány” – „Micva Ház” – „Jótett” elnevezésű szervezet decemberi ünnepi programjainak megvalósítását.

Elfogadták a képviselők az önkormányzata személyes gondoskodást nyújtó intézményeinek 2023. évben végzett feladatellátásáról szóló beszámolót.

Módosította a testület a Közpark Kft.-vel 2024 áprilisában kötött, december 31-ig bruttó 240 millió forintról szóló keretszerződést. A módosított szerződés 2025. május 31-ig szól, a feladatok elvégzésére bruttó 560 millió forint áll az önkormányzati társaság rendelkezésére. Song Simon és Dódity Gabriella is egyetértett abban, hogy az előterjesztésben szerepelnie kell az elvégzendő feladatokra, ezek díjaira vonatkozó információknak.

Elfogadta a testület a jövő évi munkatervet. E szerint a képviselő-testületi ülések tervezett időpontjai 2025-ben: február 13., március 27., április 24., május 22., szeptember 25., október 30., november 27. és közmeghallgatás a Kispesti Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Hosszas vitát váltott ki Song Simon önálló képviselői indítványa arról, hogy Wekerletelephez hasonlóan zöldhulladékgyűjtő ketrecek legyenek Kispest egész területén. A javaslattal Ferancz Norbert is egyetértett. Fekete László szerint inkább a zsákos lombgyűjtést kellene Wekerletelepre is kiterjeszteni, mert a ketrecekkel sok a probléma, más hulladékot is beletesznek. Varga Attila alpolgármester (Párbeszéd) arra hívta fel a figyelmet, hogy fővárosi rendelet szabályozza, hogy a saját portája előtt mindenki rakjon rendet. Tapasztalatai szerint a zsákos lombgyűjtés hatékonyabb, rendezettebbek lesznek a közterületek. Song Simon indítványát elutasította a testület.

Önálló indítványában Dódity Gabriella munkacsoport felállítását javasolta a közös gondolkodás érdekében, hogy javuljon a közterületi rend a kerületben. Vinczek György arról beszélt, hogy elmúlt években több kísérlet is történt a hajléktalanok visszasegítésére civilek, a szociális ágazat bevonásával, de akkor lenne eredményes ez a munka, ha állami szervek és a főváros is magáénak érezné a problémát. Varga Attila szerint újult erővel neki kell állni a munkának. Az alpolgármester módosító javaslatot nyújtott be az eredeti indítványhoz, amely szerint a polgármester, valamint ő, mint a közbiztonságért felelős alpolgármester, Vinczek György a humán ágazat felelőse és Somogyi Lászlóné tanácsnok az eredeti előterjesztés szellemében közösen szervezzenek egy koordinációs fórumot februárig.

Dódity Gabriella indítványára Kispest részt vesz a Komplex klímaadaptációs és közterület-megújítási program című európai uniós támogatású pályázaton. A pályázati kiírás szerint forrást lehet igényelni zöld infrastruktúra fejlesztésére, kialakítására, a közlekedés által okozott zaj- és levegőszennyezés mérséklésére forgalomcsillapítással, közterületek újrafelosztásával, gyalogosforgalmú utak minőségének, méretének és klíma adaptív tulajdonságainak javításával, közműhálózat kapacitásának és elrendezésének javításával.

 


Bejegyzés: - Gajda - December 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 1, 2024
Bejegyzés: - Gajda - November 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - November 25, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva