Április 12, 2026
Napelemek kerültek a Forrásházra
Bejegyzés: - Gajda - Március 18, 2026
Hosszú előkészítő munka után elkészült a napelempark a Forrásházban. Az önkormányzat és a KESZ Közösségi Energiaszolgáltató Nonprofit Kft. között kötött szerződés értelmében a projekt pályázati forrásból valósult meg.

Gajda Péter polgármester az előkészítő munkában részt vevő Varga Attila alpolgármesterrel tekintette meg a napelemparkot kedden. A polgármester elmondta: a beruházástól legalább 25 százalékos villamosenergia megtakarítást várunk.A Forrásházon létesülő napelempark közösségi energiaellátást és közösségi vagyonkezelést is jelent, mely újdonság az országban, abban bízunk, hogy a mi tapasztalatainkat más önkormányzatok és társasházak is kamatoztatni tudják majd – tette hozzá.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly írt alá energiahatékonysági szolgáltatási szerződést Gajda Péter polgármester, Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC) intézményvezetője, valamint Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) ügyvezető elnöke. Ennek értelmében kezdődhetett meg a napelemes rendszer kiépítése a Forrásházban. A szerződés keretében 33 kWp (kilowatt peak) teljesítményű naperőművet telepítettek a Forrásház délkeleti tájolású tetőfelületeire.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 24, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Március 11, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Március 7, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Február 17, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Február 12, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Február 9, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Január 21, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Január 20, 2026
Bejegyzés: - Gajda - Január 9, 2026
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva