A Városháza dísztermében tartott félévnyitón Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy a kurzus iránt töretlen az érdeklődés Kispesten, a hallgatók szívesen járnak az előadásokra. A mostani félév „tananyaga” is sok fontos információt tartogat az 50+-os korosztály számára.
Jászberényi József, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatója, a Szeniorok Kispesti Akadémiájának koordinátora megköszönte az önkormányzat támogató hozzáállását, majd a félév programját ismertette a hallgatókkal. Ő tartotta az első előadást is az időskori utazások fontosságáról és problémáiról.