Dr. Hajdani Ilona a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a most megválasztott képviselőknek ünnepnap ez a mai, hiszen elnyerték a kispesti választópolgárok bizalmát, ám a gyakorlati politizálás erkölcsi dilemmákkal jár és a kölcsönös bizalomra épül. Az elnök Márai Sándort idézte: „Akármi történik is a világban, ne feledkezz meg az igazságról, hogy az állam és a politikai hatalom nem nélkülözheti soha a bölcselők és az értelem hatalmát.” Beszélt még a képviselők felelősségéről, mert ezt a bizalmat majd a tetteikkel tudják csak viszonozni. Hajdani Ilona beszámolt arról is, hogy a HVB öt taggal, 3 választott és két delegált taggal remek hangulatban és összhangban végezte munkáját.
Az elnyert mandátumot igazoló dokumentumokat dr. Béja Juliannától, dr. Hajdani Ilonától, dr. Molnárné Ruszinkó Mária Magdolnától, a Helyi Választási Bizottság elnök-helyettesétől, valamint dr. Derce Andreától (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) és dr. Komlódi Gábortól (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP) a HVB delegált tagjaitól kapták meg a képviselők.
A 2024. évi önkormányzati választáson az MSZP–DK–Momentum–Párbeszéd–LMP-összefogás 12 képviselőt delegál az ősszel felálló új képviselő-testületbe: Fekete László,Ternyák András, Rátkay Andrea, Teknős Ferenc, Somogyi Lászlóné, Domokos Gábor, Földesi Zsolt, Szilas Kincső, Paróczai Anikó, Harányi Kázmér, Varga Attila és Vinczek György.
Az öt listás szavazaton a Fidesz-KDNP és az MKKP osztozik: Dódity Gabriella, Fekete Márk, Lazányi Ferenc, Song Simon a Fidesz-KDNP-ből, és Ferancz Norbert az MKKP-ből lesznek még a testület tagjai.
A bolgár települési nemzetiségi önkormányzattól: Tütünkov-Hrisztov Jordán, Tütünkov Jordanov Krisztián, Kőváry-Hadzsipetkova Mónika
A görög települési nemzetiségi önkormányzattól: dr. Szalimka Nafszika, Szalimka Eleni, Papasz Veronika Cecilia
A horvát települési nemzetiségi önkormányzattól: Zlatár György, Huszár Pál György, Zlatár Györgyné
A lengyel települési nemzetiségi önkormányzattól: Ferenczi István, Molnárné Cieslewicz Elzbieta Maria, Kelemen Endre
A német települési nemzetiségi önkormányzattól: Zemmelné Szontág Erika Katalin, Föedl Nóra Judit, Király Zoltán
Az örmény települési nemzetiségi önkormányzattól: Diramerján Artin, Kovács Olga, Gergelyfy Zsolt
A roma települési nemzetiségi önkormányzattól: Balogh Csilla, balogh Elek, Balogh Fruzsina, Losó Nikoletta, Balogh Vanessza
A román települési nemzetiségi önkormányzattól: Dániel Adalbert, Szilveszter Anna, Deckers Sindy
A ruszin települési nemzetiségi önkormányzattól: Szilcer-Likovics Olga, Cap Beáta, Likovics László
A szerb települési nemzetiségi önkormányzattól: Rusz Boriszláv, Gojkovic Sonja, Adamov Ilia
Az ukrán települési nemzetiségi önkormányzattól: Margitics Natália, Hugert Szvetlána, Margitics László