Gajda Péter polgármester rövid üdvözlő szavai után Hiller István országgyűlési képviselő ígéretéhez híven nem beszélt a hazai oktatási rendszer aktuálpolitikai összefüggéseiről, hiszen „ a véleményemet ismerhetik, és nincs szánalmasabb a rosszkedvű és panaszkodó politikusnál”, de dicsérte az önkormányzat tavalyi rendeletét, amely lehetőséget ad a pedagógusok külön elismerésére. Beszédében arról a szép szakmáról beszélt, amely a pedagógusoké. Hallgatóságát próbára téve rövid közvélemény-kutatásban bizonyította, hogy az első tanító nénijének a nevére bizony mindenki nagyon jól emlékszik. „Néhány év múlva, az önök nevére fognak ugyanígy emlékezni sokan, mert hiszen örökké élünk abban a szakmában, amit csinálunk! Nincs ennél csodálatosabb, látványosabb, hiszen a világ tudását adjuk át a következő nemzedékeknek!” Bármennyit is fejlődik majd a technika, az emberre, a pedagógusra az oktatásban mindig szükség lesz, mert őket nem pótolhatja semmi. A koronavírus-járvány idején is láttuk, megszenvedtük, hogy írni-olvasni megtanulni, a tanító segítő keze, biztatása nélkül komoly nehézségeket okoz - hangsúlyozta.
Ez alkalommal adták át az 50, 60, 65, 70 évvel ezelőtt megszerzett pedagógus diplomák jubileumi arany, gyémánt, vas, illetve rubin fokozatait is. Gajda Péter polgármestertől és Vinczek György alpolgármestertől Arany diplomát (50 évvel ezelőtt diplomázott)
- Schüszler Edit Ágnes, aki 1974-ben végzett a Kecskeméti Óvónőképző Intézet Budapesti Tagozatán.
- Molnárné Verő Judit, aki 1974-ben végzett a Kecskeméti Óvónőképző Intézet Budapesti Tagozatán.
- Herk Ferencné, aki 1974-ben végzett a Kecskeméti Óvónőképző Intézet Budapesti Tagozatán.
- Pereszteginé Gaál Zsuzsanna Aranka 1974-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola biológia-testnevelés szakán.
Rubin diplomát (70 évvel ezelőtt diplomázott) kapott:
- Varga Albertné, aki 1954-ben végzett a Székesfehérvári Állami Óvónőképzőben.
- Bodnár Anna, aki 1954-ben végzett a Szerencsi Állami Óvónőképzőben.
A Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság (KOSIE) döntése alapján Kispest önkormányzata ebben az esztendőben öt kategóriában adományoz kitüntetéseket pedagógusoknak. Az elismeréseket Paróczai Anikó, a KOSIE Bizottság elnöke, Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester adták át.
1. Az Év kispesti óvodapedagógusa címet Váginé Végh Andreának, a Kispesti Egyesített Óvodák Zöld Ágacska Tagóvoda igazgatójának. Váginé Végh Andrea 1992-ben, pályakezdő óvodapedagógusként lépett be a kispesti Berzsenyi utcai óvodába. Az elmúlt több mint három évtized alatt munkáját nagy odaadással, kiemelkedően végzi. Szakmaiságát a tudatosság és a folyamatos tanulás jellemzi. Nyitott, határozott, bizalmat épít a gyermekek és családok felé. 2002-ben óvodapedagógus-fejlesztési szakirányon másoddiplomát szerzett, melyből később megszerezte első szakvizsgáját. Fejlesztőpedagógusként segíti és támogatja a beilleszkedési- tanulási és magatartási nehézséggel, valamint a sajátos nevelési igénnyel élő – autista- gyermekek fejlődését „DiabMentor” ként ellátja a diabétesszel élő gyermekeket. 2008-től aktív és lelkes tagja „Zöld Óvoda” cím és a „Madárbarát Óvoda” cím elnyeréséért és megtartásáért tett munkában. Több szakmai anyag kidolgozását kezdeményezte és irányította azok bevezetését az intézményi kultúrába.
2. Az Év kispesti tanítója címet Fenyvesi Katalinnak, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola tanítójának, aki immár 30. éve, Bolyai Iskola tanítója, igényes, pontos munkája mindenkori jó példa a fiatalabb kollégák számára. Az évek alatt megannyi képzésen vett részt, szükségét érezte annak, hogy tanítványait mindig a legkorszerűbb módszerekkel taníthassa. Izgalmas tanóráival, előadásmódjával, derűs kisugárzásával motiválja diákjait Figyelmet fordít a nyelvi hátrányokkal és a tanulási nehézséggel küzdő tanulók felzárkóztatására, differenciálására. Az olvasás fontossága és megszerettetése kiemelt szerepet kap munkája során, ennek érdekében több alkalommal szervez könyvtári foglalkozásokat, gyerekek által közkedvelt szerzővel író-olvasó találkozót. Következetes, és igazságos, tanítványai tisztelik, szeretik.
3. Az Év kispesti tanára címet Mikófalvi Péternek, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola matematika-fizika tanárának, aki 40 éves pályája során sokféle módon volt képes megújulni, megőrizve hiteles, egyedi színeit. Gyerekkorától több erős szállal kötődik Kispesthez. Józan gondolkodású, következetes, ugyanakkor empatikus pedagógus. Jó realitásérzékkel oktat és nevel. Ragaszkodó és hagyománytisztelő ember. Tanítványok százai jutottak az ő segítségével sikeres felvételiig, megállták helyüket a nála szerzett alapokkal a középiskolákban, sikeresen veszik az első nagyobb akadályokat, az érettségi megmérettetéseit. Rendszeres résztvevője tanítványaival a Deák-laboros lehetőségeknek, korábban a Kutatók éjszakájának. Diákjai szeretik, visszajárnak iskolánkba édesen fanyar humoráért. Kapcsolatrendszerének köszönhetően az iskola műfüves sportpályája, kiszolgáló egységei megújulnak. A bolyais kisebb, nagyobb közösségek egyik vezéralakja.
4. Az Év kispesti gyógypedagógusa címet Györkőné Horváth Magdolnának, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIX. Kerületi Tagintézménye, fejlesztőpedagógusának. A kerület intézményeiben, többek között a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolában és a Kispesti Eötvös József Általános Iskolában segíti az oktató-nevelő munkát fejlesztőpedagógiai tevékenységével. Szakmai ismereteit több területen – így a matematika tanulás, alternatív terápiás programok, vagy a viselkedés terápia folyamatosan bővíti. Megnyerő személyiségével könnyen beilleszkedett az intézmények szakmai közösségébe. Kreatív óravezetésével több korosztály körében is kedvelt pedagógussá vált. Törődő, gondoskodó attitűdjével biztonságos környezetet teremt a gyermekek számára. Hiteles egyénisége garancia arra, hogy a pedagógusok, a szülők és a gyermekek egyaránt elfogadják javaslatait, segítő észrevételeit. Kiemelkedő szakmai tudása, több évtizedes tapasztalata, odaadó személyisége hozzáadott érték a kerületi pedagógiai munkában.
5. Polgármesteri döntés alapján Kispest Önkormányzata a Polgármesteri dicsérő oklevél kiemelkedő pedagógia tevékenységért díjat adományozza Panyi Mihálynénak, a Kispesti Egyesített Óvodák Tarka-barka Dobó Katica utcai Tagóvodájának gyógypedagógiai asszisztensének, aki itt kezdte gyógypedagógiai asszisztensi munkáját. A gyermekek iránti elkötelezettsége, a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozásában teljesedett ki. Elfogadó, támogató és segítő egyéniségével, a gyermekek fejlődését elősegítő szeretetteljes, meleg családias légkört teremt környezetében. Szorgalma, munkabírása példaértékű kollégái számára. Kiegyensúlyozott, harmonikus nyitott személyiség, kiváló csapatjátékos, az óvodai kollektíva megbecsült, oszlopos tagja. Ez év júniusban vonul nyugdíjba.
6. Rábel Krisztina, a Külső-Pesti Tankerület igazgatója és Hiller István országgyűlési képviselő a KOSIE bizottság döntése alapján az Év pedagógusa címet adták át Zuborné Sallai Mártának, a Kispesti Kós Károly Általános Iskola igazgatójának. A főiskola elvégzése után, tősgyökeres Kispestiként a jelenlegi Kispesti Eötvös József Általános Iskolában kezdett el tanítani. 1996-tól a Kós Károly Általános Iskola tanára, Kispest média tantárgygondozója, a kerületi magyar munkaközösség-, majd a humán (magyar-történelem-könyvtár) szakmai műhely vezetője volt. A Wekerletelep életében is tevékenyen részt vesz: a református templomban minden év decemberében megrendezésre kerülő karácsonyi hangverseny ötletgazdája, amely már a 22. évfordulóját ünnepelte. 2011-ben kapott igazgatói megbízást, irányítása alatt az iskolában magas színvonalú, sikeres munka folyik, ugyanakkor barátságos, gyermekközpontú a hangulat. Erős, összetartó és sikeres tantestületet épített ki, melynek segítségével az iskola hosszú ideje a kerület élvonalába tartozik. Olyan iskolai közösséget teremtett az általa vezetett tantestülettel, melyben érték a tudás, az eredményesség, de érték egymás megbecsülése, segítése, az egymásra figyelés is. A naprakész szakmai tudást tartja a magas színvonalú oktatás alapjának a hivatása iránt elkötelezett, az iskolájáért és a kerületért dolgozó ember.
Az ünnepi műsorban Erdős Norbert, az Ady Endre Református Általános Iskola tanulója népdalcsokrot adott elő, majd Albbrect Nikol, a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola tanulója, szavalt.