Június 16, 2024
Koncz Zsuzsáé lett az Európai Hazafi Díj
Bejegyzés: - Gajda - Május 20, 2024
Az Esély Közösség szavazatai alapján idén Koncz Zsuzsa előadóművész kapta meg az Európai Hazafi Díjat, amelyet 2019-ben Ujhelyi István európai parlamenti (EP) képviselő alapított.

Kispest polgármestere arra az öt évvel ezelőtti Európa napra (május 9.) emlékezett a vasárnapi díjátadón a Rusz-Bazsant parkban, amikor ugyanitt felavatták a Magyarország európai elkötelezettségét és az európai összetartozást szimbolizáló kültéri plasztikát, Kocsis András Sándor alkotását. Külön aktualitást ad az eseménynek, hogy 20 éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz – fogalmazott Gajda Péter, köszöntve Koncz Zsuzsát, aki 2015-ben Kispesten vehette át a Radnóti Miklós antirasszista díjat, és akit 2020-ban ő javasolt Budapest díszpolgárának.

Újhelyi István úgy fogalmazott, azoknak a névsora, akik eddig elfogadták és megkapták a díjat – Markó Béla, Iványi Gábor, Bródy János és most Koncz Zsuzsa – magáért beszél, nem kell elmagyarázni, hogy mire gondoltak az Esély Közösségben, amikor megálmodták a díjat, ami arról szól, hogyan lehet valaki egyszerre hazafi és magyar, művészként, közéleti emberként, egyházi emberként, és mindez hogyan fér össze az európaiságával. Mert nekünk az európaiság nem csupán egy pénzkassza, ahonnan ki kell venni azt, amit éppen el akarunk onnan venni, hanem érték és közösség. Az EP-képviselő elmondta tízezer szavazat érkezett a közösségi felületeken, szoros versenyben – Magyar György ügyvéd és az Egységes Diákfront (EDF) fiataljainak közössége volt a másik két jelölt – végül a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművészre esett a választás.

Kocsis András Sándor, a 2011-ben elhunyt kispesti díszpolgár, Kocsis József fia, a szobor és a kisplasztika készítője Koncz Zsuzsa és Bródy János Ha én zászló volnék című ikonikus dalára utalva úgy fogalmazott: „Zsuzsa egy zászló, méghozzá nekem egy európai zászló.”

Koncz Zsuzsa azt mondta, megtisztelő volt számára Magyar Györggyel és az Egységes Diákfronttal együtt szerepelnie a versenyben. „Ez az elismerés, bizalom nagyon sokat jelent nekem, már csak azért is, mert kisgyermekként is világos volt, és határozottan tudtam, hogy az anyanyelvem magyar, a hazám Magyarország, ám az otthonom Európa. Az európaiság az én számomra mérce és lételem is, még annak ellenére is, hogy manapság már elég régóta Magyarországon plakátkampányok szólnak Európa ellen, ami engem borzasztóan bánt, és az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletének a semmibe vevését jelenti” – fogalmazott.

Jelen volt az eseményen az EDF elnökségi tagja, Kiss Gergely is, aki elmondta: az EDF arra készül, hogy „nem élhetünk örökre ebben az autoriter féldiktatúrában, és egyszer majd talán az utánunk következő fiatalok tudják használni azokat a javaslatokat, programpontokat, amiket mi megírtunk. Én azt gondolom, hogy az összes diák, aki még csak szimpatizál azzal, amit mi csinálunk, már hazafi. Az a hazafi, aki bárhol, a saját lehetőségeihez mérten próbál tenni valamit, hogy egy jobb országban, egy jobb helyen élhessünk közösen.”

 


Bejegyzés: - Gajda - Június 8, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Június 4, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Június 4, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Június 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Május 31, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva