
Ez csupán egy aprócska gesztus, de azon kívül, hogy szép emlék a családoknak és a majd felnövő gyerekeknek, ezzel is zöldebbé válik a kerület. Bár a fák örökbefogadás nem jár különleges kötelezettséggel, de az a tapasztalatunk, hogy a családok rendszeresen látogatják a fákat, öntözgetik, gondozgatják, jelzik, ha valamilyen kár érte, letörött vagy letörték. Így, ha bárkinek szakmai kérdése volna, akkor a Zöldprogram iroda munkatársai segítenek.
Mivel az első fákat 2010-ben ültettük, azok a kisgyerekek is már kamaszok, de van, aki még mindig visszamegy a fájához, vagy büszkélkedik vele – hangsúlyozta.
Idén összesen 20 kisgyerek emlékfáját, ebből egy-egy testvárpárét, két közterületi parkban ültette ki a Közpark Kft. Minden emlékfa támaszára táblácska került a kisgyermek nevével, születési dátumával.
A szakemberek a klímaváltozást és a városi életet is talán jobban tűrő vérszilvafákat telepítettek – tudtuk meg Váradi Fekete Petrától, a program önkormányzati koordinátorától.
1. Tíz fát ültettek a Mészáros L. u - Kiss János altábornagy u. - Hofherr A. utca sarkához:
Fodor Zsombor
Inhof Emina
Szandaváry Gergő
Juhász Vencel - Juhász Jázmin
Orosz Olivér
Radeczki Milla Róza
Kiszely Máté
Tóth Levente
Kelemen Konor
Hmelyovszki Maxim Tibor
2. Tíz fát ültettek a Temesvár utca - Brassó utca sarkához:
Vidákovich Károly Nándor
Tisza Balázs
Blázsovics Lilla
Hazay Zsigmond
Vanyur Olívia - Vanyur Izabella
Bernáth Zalán László
Kenderes Mia Zóra
Tukszár Milla
Kovács Hanna Napsugár
Oláh István