A csütörtök délutáni-esti emlékséta azokat a közösségi helyek érintette, amelyeket a kispesti zsidóság már a település megalakulásától, majd várossá válástól egészen 1944 tavaszáig-nyaráig használt, ahol közösségi életet élt. A sétát Siklós Zsuzsanna történész, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kalauzolta végig az érdeklődőket. A pontokon QR-kódon keresztül érhetők el az információk.

Az első emlékpont a Kispesti Egészségügyi Intézet Petőfi utcai bejáratánál található. Ezen a területen épült fel 1909-ben a zsinagóga, amelyet 1944 májusában zártak be. A háború után nem építették újjá, majd a telken 1951-ban felépítették a szakrendelőt. A séta első állomásán Breuer Ábrahám és Győrffy Gergely hegedűművész előadták a Szól a kakas már… kezdetű dalt.

A második emlékpont a Templom téri II. világháborús emlékmű. Az áldozatok, katonák, polgári lakosság emlékét megformáló kőtömb kettéhasításával az alkotó a koncentrációs táborokban elpusztult zsidóság előtt is fejet hajt. A széthasadt fekete márványtáblák közé illesztett bronz madarak a szabadság jelképei (a mű Péterfy László alkotása).

A harmadik emlékpont a Nagyboldogasszony katolikus templom előtt található ugyancsak a Templom téren. Tomori János káplán a templom melletti plébánián bújtatta 1944. október 16. és 1945. január 26. között barátját, a világhírű operaénekest, Székely Mihályt. Kispesten a keresztény egyházak lehetőségeikhez mérten segítettek az üldözött zsidóságnak. A katolikus egyház százhetvenhét keresztlevelet állított ki, amelyet a „megtértek anyakönyvébe” vezettek be. Itt Rácz László adott elő két dalt gitáron.

A negyedik emlékpont a József Attila és a Kisfaludy utca kereszteződésénél van, az itteni telkeken állt az első hitközségi iroda, és itt volt a zsidó iskola is. Az iskola 1922-től fogadta a tanulókat, a tanítás 1944. március 31-én szűnt meg. 1948-tól imaházként működött 1980-ig.

Az ötödik emlékpont a Kossuth Lajos utcai mentőállomás, a Mentőegyesület egykori székháza falán található. 1924-től működött, a fiatal orvosok itt szereztek gyakorlatot. Az épület falán 1946-ban elhelyezett táblán a mártírhalált halt orvosok és gyógyszerészek nevei olvashatók.

Péntek délelőtt a Kispesti zsidó temetőben lévő emlékhelyen folytatódott a rendezvény.

A ravatalozót az önkormányzat segítségével a Budapesti Zsidó Hitközösség újította fel az az évfordulóra. Totha Péter Joel, a dél-pesti körzet rabbija az Auschwitzot túlélt nagyapja személyes emlékeit osztotta meg az ottani szörnyűségről.
„Kedves emlékezők, kedves barátaim! Minden emberben mélyen gyökeredzik az a meggyőződés, hogy az életnek igazságosnak kell lenni. Az az érzés, hogy az ártatlan embereket valamikor kárpótolják a szenvedéseikért, a vétkesek pedig megbűnhődnek. Akárhogy is próbáljuk megfogalmazni, a holokauszt füstje hosszú, sötét csíkot húzott Európa fölé, és ebben a kénes fényben a történetek újra mondták a kőbe vésett szavakat, életre keltették az emberi szenvedésről szóló passiójátékot” – fogalmazott a rabbi.

Idézte a Holokauszt-túlélő Edith Eva Eger gondolatait is: „Emlékszem, sokszor mondta azt a tánctanárom, hogy az emberi életben majd minden elragadtatás belülről fakad. Sosem tudtam, mit ért ezalatt, egészen Auschwitzig. Testvéremmel csak bámultuk az épület tetején lévő kéményt, amely elnyelte anyánkat. A lélek sohasem hal meg, mindig ezt mondta nekünk. Most úgy kapaszkodtunk ezekbe a szavakba, mint az utolsó szalmaszálban, a szakadék szélén, amely talán összeköt a normalitás illúziójával, de sokkos állapotban vagyunk. Megdermedten nem bírunk a felfoghatatlanra gondolni, amelyek most történnek, és amelyek már megtörténtek. Nem bírom magam elé képzelni, hogy anyámat a lángok emésztették el, nem tudom elfogadni, hogy végleg elment és képtelen vagyok megkérdezni, hogy miért. Még gyászolni sem tudok. Minden figyelmemet felemészti, hogy túléljem a következő pillanatot, a következő lélegzetvételt.”

Beszéde végén arról beszélt Totha Péter Joel, hogy „mi zsidók ezért is emeljük fel szívünket az éghez, és fohászkodunk a mindenség alkotójához, aki a magasságban lakozik, hogy hadd találjanak békét és nyugalmat drága zsidó testvéreim. Ezért mondjuk el emlékezéssel a világnak évről évre, minden alkalommal, hogy az elveszett zsidó szerettünk képe örök emlékként ég a szívünkben és a lelkünkben, és sokszor ez a tűz táplálja, hogy ne lehessen és ne legyen többé helye az antiszemitizmusnak a világban.”

Az emlékhelyen Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek helyezték el az önkormányzat koszorúját. Együtt koszorúzott Losó Györgyné, a ROMFEL vezetője és Király Béláné Kósa Zsuzsanna, a MEASZ elnöke.

A pénteki rendezvény a hatodik emlékponton ért véget. A kispesti vasútállomáson terelték marhavagonokba az embereket, innen szállították tovább őket Monorra.

Vinczek György alpolgármester beszédében a felelős gondolkodásra, az emberek közötti együttműködés szükségességére, a lelki békére, az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, azért, hogy ne ismétlődhessenek meg a hasonló szörnyűségek a világban. A megemlékezés üzenet a társadalomnak, hogy minél több olyan közösség, város legyen, amely megpróbálja az emberek többségét erre a gondolatra ráébreszteni – fogalmazott.

Klacsmann Borbála Holokauszt-kutató történész a korról, a zsidótörvényekről és azokról az eseményekről beszélt, amelyek eredményeként „1944. július 8-ig a magyar közigazgatás 440 ezer embert, a teljes vidéki zsidóságot deportálta Auschwitz-Birkenauba, így csak a fővárosi zsidók, illetve a munkaszolgálatos zsidó férfiak kerülték el a sorsot. A magyar holokauszt áldozatainak számát 500-550 ezerre tehetjük.” Kispesti túlélők visszaemlékezéseiből idézett, mert mint hangsúlyozta, a számok alapján „nem foghatjuk fel a tragédia emberi dimenzióit, csak akkor, ha meghallgatjuk, mit mesélnek a túlélők.”

Végezetül elmondta: Adolf Eichmann „keze alá dolgozott az országban, több százezer hivatalnok, csendőr, rendőr, vasutas, orvos és bába. A kezük alá dolgozott sok százezer vagy inkább millió nem zsidó civil, akik feljelentették zsidó szomszédaikat, kiigényelték bútoraikat, otthonaikat, átvették a zsidó ügyvédek, orvosok praxisait, kifosztották a hátrahagyott zsidó házakat és a kiürített gettókat és minden empátiát nélkülözve nézték végig a deportálást. Továbbá a kezük alá dolgozott mindaz a sok millió nem zsidó, aki csak elfordította a fejét, és nem vett tudomást arról, hogy mi zajlik az országban, nem állt ki az üldözöttekért. Olyan társadalomban ugyanis, ahol népirtás zajlik, senki nem maradhat kívülálló. Ez a holokauszt nagy tanulsága a mai társadalom számára, a felelősség mindenkié.”

„Nem mehetünk el a kirekesztés, gyűlöletkeltés mellett, szó nélkül, mert felelősek vagyunk egymásért. Forduljunk egymás felé empátiával, megértéssel, türelemmel, ne hagyjuk, hogy a propaganda, a könnyen emészthető ellenségképek határozzák meg, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz” – hangsúlyozta.

A deportáltaknak emléket állító táblát Gajda Péter polgármester és Siklós Zsuzsanna, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője avatta fel. Koszorút helyezett el az emléktábla alatt az önkormányzat képviseletében Gajda Péter, Vinczek György és Varga Attila alpolgármester, valamint Losó Györgyné a ROMFEL és Király Béláné Kósa Zsuzsanna a MEASZ nevében.

Az emlékezés-sorozat záróprogramját június 29-én, szombaton 18 órakor a Fő utcai Méltóság Napja Templomban tartják.