November 15, 2025
Töretlenül népszerű az egyedülálló kispesti gyerekzsibi
Bejegyzés: - Gajda - Október 5, 2025
Megszokott medrében zajlott a Kispesti Kincses Sziget a Városháza előtti téren, azzal a különbséggel, hogy ma ünnepelte a rendezvény 12. születésnapját. Az osztrák mintára Kispesten „meghonosított” országosan is egyedülálló programot köszöntötte Gajda Péter polgármester is, aki aktívan kivette a részét az ünnepi, remekül sikerült 80 szeletes óriástorta kiosztásában.

 

A hazai körülményekhez igazított, az alapötletben kezdettől fogva fantáziát látó Gajda Péter évente több alkalommal eljön a kis árusokhoz, és örömmel szeletelte az ünnepi vaníliakrémes, cukormentes süteményt, amelyet erre az alkalomra az Édeske cukrászda sütimesterei készítettek, figyelemmel az allergiásokra, a szervezők külön kérésére.

A kezdetek óta felnőtt egy generáció a Kincses Sziget akkori eladói közül, ők ma már nagykorúak, nem árulhatnak, hiszen a programot középiskolás kor végéig ajánljuk. De szerencsére mindig jönnek, jelentkeznek újabb és újabb árusok. A rendezvényt megszerették a kispesti családok, a gyerekek is szívesen jönnek, a novemberi rendezvényünkre is már csak várólistán lehet asztalt foglalni, ha valaki árusítani szeretne – mondta Banai Teréz, az önkormányzat munkatársa, aki évek óta szervezője, házigazdája ezeknek a vasárnap délelőttöknek.

A látszólag oly egyszerű rendezvény sok ember közös munkája, hiszen a berendezésbe a Közpark és a GESZ munkatársai is segítenek, de program biztonságáért évek óta, a gyerekek kedvence, a Feri, Tóth Ferenc felel, aki ha kell biztonsági őr, ha kell Mikulásruhába bújik, vagy kalóznak öltözik.

A program meghatározott szabályok között zajlik, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy a szülők nem árulhatnak, csak és kizárólag segíthetnek a gyerekeknek, felügyelhetik őket, hiszen a rendezvénynek az a célja, hogy a gyerekek maguk birkózzanak meg a feladattal, tanuljanak meg valamilyen terméket eladni, a pénzzel bánni, annak értékét megbecsülni – mesélte Banai Teréz.

A csupán árusításnak tűnő program komoly környezetvédelmi és fogyasztási szokásokat tanító tartalmat is hordoz, hiszen a gyerekek itt megérezhetik, hogy amit ők lomnak gondolnak, az másoknak még értéket jelenthet. De arra is nevel, hogy ha nem boltban, ismeretlentől vásárolunk, akkor másfajta kötődésem is lehet a vett tárgyhoz vagy akár az eladóhoz, és viszont.

Mivel minden programon szokott lenni valamilyen meglepetésprogram, így volt ez most is: itt volt Békéscsabáról a régi ismerős kézművescsapat, a Bábika, és ajánlotta kisgyermekeknek szóló készség- és tanulásfejlesztő foglalkozásait 4-12 éveseknek Edukido - Kispest is. (https://www.facebook.com/edukido.kispest ), akik ez alkalommal felajánlottak három kisgyereknek egy-egy alkalomra szóló részvételi jegyek valamelyik foglalkozásukra. Az Edukido-val pedig hamarosan találkozhatunk kerületi iskolai bemutatókon, de lesznek majd alkalmak óvodásoknak is – tudtuk meg Rácz Fatimától, az élményalapú program gazdájától.

„Próbavásárláskor”, amikor is vettünk három zsákbamacskát és egy pihepuha textilmackót, meggyőződhettünk arról, hogy a rendezvény teljesíti a célját, a gyerekek remekül gyakorolhatják a vevőkkel való kommunikációt, pénzzel való bánást és a kereskedés alapjait.

 


Bejegyzés: - Gajda - November 12, 2025
Bejegyzés: - Gajda - November 6, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 16, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 14, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 11, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 11, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 1, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 22, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 22, 2025
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva