November 15, 2025
Köszönet a nemzedéknek az Idősek Világnapján
Bejegyzés: - Gajda - Október 1, 2025
Minden évben október 1-jén tartják az Idősek világnapját, amelyet 1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése szavazott meg és rögzítette határozatában – mondta Balázs Piroska, a Kispesti segítő Kéz Gondozó Szolgálat igazgatója a mai ünnepségen a KMO-ban, amelyre a szolgálat ellátottjai és a kerületi nyugdíjas szervezetek tagjai kaptak meghívást.


Köszöntő beszédében az igazgató utalt arra, hogy Kispesten jelenleg már 8 nyugdíjas szervezet is tevékenykedik az idősekért. Szükség is van erre, hiszen már két esztendővel ezelőtt is azt mutatták az adatok, hogy aggasztóan csökken országosan, így Kispesten is a megszületett gyerekek száma, és ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan nő a 60 év felettiek aránya, amely ez elmúlt években a kerületben élők 27 százalékáról 31 százalékára emelkedett.
Bár örvendetes, hogy szüleink, nagyszüleink egyre hosszabb ideig élnek velünk, de ez számtalan új feladatot ad a gondozó szolgálatnak is. A kerületben egyre többen élik meg a 90. életévüket, lesznek „szépkorúak”. Jelenleg 500 gondozottból már 60-70 ellátottjuk szépkorú – tette hozzá.
Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy nem első alkalommal vesz részt a szolgálat idősek világnapi rendezvényén, és mindig szívesen jön ezekre az ünnepségekre. Egy friss személyes élményét felelevenítve mesélt arról, hogy a napokban köszönthette Kispest legidősebb polgárát, a 105 esztendős Gyarmati István, akitől amikor megkérdezte, mi a hosszú élet titka négy fontos dolgot említett: a munkát, a szeretetteljes családi kapcsolatokat, a rendszeres és sok mozgást, valamint a minden reggeli kupica pálinkát.
Ehhez a gondolathoz kapcsolta ünnepi felszólalását a kerület országgyűlési képviselője, Hiller István, aki Radnóti Miklós költő feleségével, Gyarmati Fannival, Fifivel kapcsolatban elevenítette fel számára meghatározó élményét, majd arról beszélt, hogy kispesti országgyűlési képviselőként az elmúlt tíz esztendőben olyan energikus és tapasztalt idős embereket, közösségeket ismert meg, kötött sokakkal barátságot a kerületben, hogy „az párját ritkítja”. Sőt, a kispestiek idősekkel való foglalkozása, gondoskodás is egyedülálló, ami elsősorban a városvezetésnek és a gondozó szolgálat vezetőjének, Balázs Piroskának köszönhető. Önök egy sikeres nemzedék tagjai, akik minden tiszteletet megérdemelnek mindazért a teljesítményért, amit végigcsináltak – emelte ki Hiller István.
A program hivatalos részét Zsoldos Gábor (Tedy), a Hungária együttes egykori dobosának és művészbarátainak hangulatos retró műsora, Vinczek György alpolgármester pohárköszöntője és össztánc zárta.

 


Bejegyzés: - Gajda - November 12, 2025
Bejegyzés: - Gajda - November 6, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 16, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 14, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 11, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Október 11, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 22, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 22, 2025
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva