A most kezdődő szemeszter a 23. a Szeniorok Kispesti Akadémiáján
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 18, 2025
Rendületlenül élénk az érdeklődés a Szenior Akadémiák kispesti helyszínén. Továbbra is az egyik leglátogatottabb, a legnépszerűbb a kispesti program. Országosan 30-32 helyszínen, csaknem ötezer résztvevővel zajlanak az akadémiai programok. Itt Kispesten szinte minden előadáson 60-80 érdeklődő 50 év feletti is rész vesz. Örvendetes, hogy egyre több az ötvenes éveikben járó csatlakozik a felnőttkori tanulás ezen formájához – tudtuk meg Jászberényi Józseftől, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatójától, a kispesti akadémiák programjainak koordinátorától.
Ez már a 23. félév a Szenior ok Kispesti Akadémiáján, amelynek programja mindig közös megegyezés alapján alakul ki. Vannak olyan témák, előadások most is, amelyek a kedvenceim. Ilyen például Kerülő Judit előadása arról, hogy mit tegyünk, és mit ne 50 év felett. De biztosan hasznos információkat, esetleg tanácsokat hallhatunk majd a megfelelő minőségű alvás fontosságáról is – mondta az új félévet köszöntő polgármester, Gajda Péter.
Jászberényi József kérdésünkre elmondta: az őszi félév programjában vannak újdonságok, témák és előadók egyaránt, amelyek közül jó néhány közkívánatra kerültek az előadások sorába. Ilyen például Berta Bea előadása, amelyben az előadó az irodalomterápia fontosságáról beszél majd.
De visszatér Kispestre a kispesti illetőségű Báthory Orsolya, aki izgalmasnak ígérkező fejtegetésében arra mutat rá, hogy milyen termékeket akar a korosztályra „rásózni” a kozmetikai ipar.
Várhatóan nagy lesz majd az érdeklődés azon az előadáson, amelyen a chatgpt hasznosságáról és veszélyeiről lesz majd szó.
A megszokottól eltérően pedig két „utazós” előadás is lesz az évben. Ahogy megyünk majd a hidegebb hónapokban előre kerülnek programba a „melegebb” tájékon való utazási történetek. Bakirdzi Penelopé Görögországról, míg jómagam Itáliáról mesélek majd – adott ízelítőt az előttünk álló félév tartalmáról az egyetem tanára.
A köszöntő szavak után Jászberényi József nyitóelőadást hallgathatták meg a résztvevők az időskori minőségi alvás fontosságáról és technikájáról. Sajnos tény, hogy az idősek 90 százaléka nem tud elaludni, majd jól aludni, így fáradtan ébred. Ez ugyancsak nagy problémája a korosztálynak, de vannak technikák, amelyek segítségével ez valamelyest orvosolható. Egyik legfontosabb dolog azonban, hogy ne akarjunk erőből jól és sokat aludni. Soha se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az alvásnál is a minőség és nem a mennyiség a legfontosabb – hangsúlyozta az előadó.