December 11, 2023
Önkormányzati elismerés rendőröknek
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
A XIX. kerületi Rendőrkapitányság ez évi önkormányzati támogatásából 33, a kapitányság állományában dolgozó rendőr, illetve munkavállaló munkáját köszönték meg ma délelőtt. Kispest közbiztonságáért végzett munkájuk elismeréséért járó oklevelet és jutalmat Gajda Péter polgármester és Krammer György Zsolt r. ezredes, kapitányságvezető adták át.

Lényegesen nehezebb év volt az idei, mint az elmúlt évek bármelyike is, de a kiemelkedő munka kiemelkedő eredményeket hozott – kezdte köszöntő beszédét a kapitányságvezető, aki szerint a lakossági bejelentések számának jelentős csökkenése is mutatja, hogy sikerült eredményeket elérni. Természetesen nem lehet hátradőlni, hiszen sok feladat lesz, de az együttműködés és az önkormányzat plusz támogatásának köszönhetően optimista vagyok a jövő tekintetében – tette hozzá.

Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy egy város életében a három legfontosabb tennivaló között ott szerepel a közbiztonság, amelyre a jövő évi költségvetésben több forrást biztosít majd az önkormányzat is. Ennek köszönhetően nagyobb lesz a közterületi jelenlét és az összefogás a kerület közbiztonságáért dolgozók, a rendőrség, a kerületi rendészet és a polgárőrség között.

Az eseményen jelen voltak a városvezetés alpolgármesterei, Ternyák András, Varga Attila és Vinczek György, valamint Csatári Bálint közbiztonsági referens.

 


Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 21, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 20, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 16, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 14, 2023
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva