Február 11, 2025
Megkezdődtek a programok az önkormányzati napközis táborban
Bejegyzés: - Gajda - Június 27, 2023
Június 26-tól augusztus 18-ig hétköznapokon várja a gyerekeket a Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Tábor a Vass iskolában. Az önkormányzat összesen csaknem 20 millió forintot költ a táboroztatásra, amelyet ebben az évben is a Wekerlei Kultúrház (WK) koordinál – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől a tábornyitó bejáráson.

 

A polgármester tájékoztatása szerint hosszú évek óta már nem csupán gyermekmegőrzés folyik a kispesti napközis táborban. Gazdag program várja azokat a gyerekeket, akik itt töltik a nyár egy részét, vagy sokan az egész nyarat. A tegnapi induláskor 113 kisgyerek, ma pedig 118 kispesti általános iskolással kezdődött a nap. A szakemberek szerint ez ideális létszám a táboroztatáshoz, de korábban előfordult, hogy közel kétszázan is voltak. Az étkezések befizetése továbbra is online módon történik a Lakoma programon keresztül, illetve minden csütörtökön személyes befizetésre is van lehetőségük a szülőknek. A táborozó gyerekek napi háromszori étkezést kapnak. A szülőknek a napközis tábori programokért nem kell fizetnie, csupán az étkezésért, de csak azoknak, akik a tanév során is fizetnek a menzáért, a többieknek ez is kedvezményes, ingyenes.

 A jelentkezők és az itt lévők 77 százaléka alsó tagozatos kisgyerek, a többiek ennél idősebbek, ezért a programokat is ehhez a korosztályhoz igazítjuk – meséli a tábori programokat koordináló WK tagintézmény-vezetője, Kiss-Szitár Orsolya.

A táborozás előtt a Közpark munkatársai rendbe tették az állami fenntartású iskola udvarát, sövényt nyírtak, játszószereket javítottak, új padokat, szemétgyűjtőket telepítettek, a homokozóba is hamarosan új homok kerül. A gyerekek és az itt lévő pedagógusok komfortérzetét javítja a nagypalackos vízautomata, az udvaron felállított párakapu – sorolja az intézményvezető.

Kiss-Szitár Orsolya kérdésünkre elmondta: az ebédet helyben fogyasztják el a gyerekek. Minden nap van leves, amit badellákban hoznak, de külön csomagolva, adagonként, melegen tartva érkezik gyerekenként a második fogás.  

 Dékán Haas Zsuzsa szabadidőszervezőtől megtudtuk azt is, hogy már az induláskor két közösségi munkára jelentkező érkezett a táborba, de a nyár során jönnek még többen, sőt önkéntes segítők is lesznek majd. Az idén a foglalkozások tematikája Budapest 150. évfordulója lesz, leginkább ehhez kapcsolódnak majd a városi séták, játékok. Ezen kívül lesznek a megszokott napközis tábori programok: uszodázás, kézműves foglalkozások, robotika, sport, de idén is lesz szervezett Parlament-, múzeumlátogatás és interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások például a Postamúzeumban és Pénzmúzeumban.

 A táborszervezés feltételeiről Vinczek György alpolgármestertől megtudtuk, hogy minden héten 11 pedagógus, 1 táborvezető, 1 szabadidőszervező, 1 tábori titkár, 2 takarító, 1gondnok, 1-1 védőnő (3) és a konyhai alkalmazottak teljesítettek szolgálatot. A pedagógusok önkéntes alapon érkeztek a táborba, munkájukért külön díjazást kapnak.


Bejegyzés: - Gajda - Február 6, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Január 23, 2025
Bejegyzés: - Gajda - Január 16, 2025
Bejegyzés: - Gajda - December 12, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - December 2, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva