December 11, 2023
Már a 18. szemeszter indul a Kispesti Szenior Akadémián
Bejegyzés: - Gajda - Március 8, 2023
A tizennyolcadik félév kezdődött el a Szenior Akadémián kedd délután. Az önkormányzat és a Milton Friedmann Egyetem (MFE) 50 felettieknek szóló ingyenes ismeretterjesztő előadássorozata 2013 őszén indult.

A Szenior Akadémia fontos és hasznos rendezvénye az önkormányzatnak, népszerűségét jól mutatja, hogy mindig sokan érdeklődnek a kurzus iránt. Ez nem meglepő, hiszen az idősebb korosztály érdeklődésére számot tartó témák mellett mindig vannak nem csupán korhoz kötöttek, hanem az önkormányzat számára is fontosak. Ilyen például az idősbarát városokról szóló nyitóelőadás, amely azokról az idősek életét jobbá, kényelmesebbé tevő megoldásokról, gyakorlatokról szól, amelyeket szerte a világban alkalmaznak a települések – mondta félévnyitó köszöntőjében Gajda Péter polgármester, hozzátéve: bízik benne, hogy a tavaszi után ősszel is folytatni tudja a kerület a sikeres sorozatot.     

Dr. Jászberényi József, az MFE felnőttképzéssel foglalkozó igazgatója, az első téma előadója ezúttal is megköszönte az önkormányzat támogató együttműködését, majd előadása előtt ismertette a szemeszter programját.


Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 21, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 20, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 16, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
Bejegyzés: - Gajda - November 15, 2023
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva