Január 27, 2023
Kispesti vállalkozók találkoztak a KMO-ban
Bejegyzés: - Gajda - Január 17, 2023
„Üzleti reggelit” tartott ma délelőtt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XIX. Kerületi Tagcsoportja a KMO-ban azzal a szándékkal, hogy a kerületi vállalkozókat összeismertesse, valamint tájékoztassa őket arról, milyen szolgáltatásokat nyújt a kamara a vállalkozások élénkítéséhez, gazdaságos és energia-hatékony működtetéséhez.

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az elkövetkező időszakban negyedévenként rendszeresen tart majd ilyen jellegű találkozókat kerületenként az ott tevékenykedő vállalkozóknak. A kezdeményezés a XV. kerületből indult, folyamatosan csatlakoznak hozzá a fővárosi kerületi tagcsoportok – mondta el a jelenlévőknek bevezetőjében Bocsi Lőrincz, a XIX. kerületi tagcsoport vezetője.

Gajda Péter polgármester itt is hangsúlyozta: a kerületi vállalkozók adóforintjaikból tartják el az önkormányzatot és az itt élőket, hiszen az ő általuk befizetett pénzekből működik a közigazgatás, az óvodák, a bölcsődék, a sport- és kulturális intézmények, és ebből fordítanak városfejlesztésre is.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a közel ezer kispesti vállalkozás mintegy hat milliárd forintnyi iparűzési adót fizet be a központi költségvetésnek. Sajnos a fővárosi kerületek között óriási a különbség az adóbefizetésben. Kispest ebből a szempontból ugyancsak hátrányos helyzetben van, hiszen például a legnagyobb adófizető vállalkozás a KÖKI a maga 200 millió forintos befizetésével, míg a szomszédos XVIII. kerületben a repülőtér egymaga 3 milliárd forinttal járul hozzá a közös kiadásokhoz. Így fordul az elő, hogy kerületenként más és más szolgáltatások biztosítására, fejlesztésekre van lehetősége az adott önkormányzatnak.

Gajda Péter beszélt az elmúlt évek gazdasági nehézségeiről, a covid-járvány okozta gondokról, és a tavaly óta tartó orosz-ukrán háború következményeivel együtt járó jelentős takarékossági intézkedésekről, az önkormányzati intézmények részleges vagy átmeneti bezárásáról, a polgármesteri hivatalban érvényben lévő home office-ról. Az önkormányzat jelenleg az idei évi költségvetés tervezésénél tart, várhatóan február közepén lesz költségvetése a kerületnek. Most az látszik, hogy az iparűzési adóbevételekből is többet kaphat majd a kerület, valamint a központ költségvetésből kapott 522 millió forintos rezsikompenzáció miatt stabil költségvetéssel számolnak, amelyből juthat majd fejlesztésre is – mondta az előttünk álló időszakról a polgármester.

Csókay Ákos, a  Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára tájékoztatásul elmondta, hogy a mintegy 33 ezer társas és egyéni vállalkozás 40-45 százaléka a fővárosban működik, ezért is gondolta úgy a kamara, hogy megerősíti a kerületi tagcsoportok tagjainak együttműködését. Az utóbbi években ugyanis azt tapasztalták, hogy felértékelődött a lokalitás, ami azt jelenti, hogy a kerületben élők szívesebben veszik igénybe a területen dolgozó vállalkozások szolgáltatásait, sőt, a helyi vállalkozók keresik egymást, egymás felé fordultak. Csókay Ákos röviden ismertette a kamara vállalkozásokat segítő tevékenységérnek három fontos elemét: a Széchenyi-kártya adta finanszírozási lehetőségeket, a Magyar Mérnöki Kamarával közösen indított tanácsadói rendszert a vállalkozások energia-hatékony működtetésére, valamint figyelmébe ajánlotta a vállalkozóknak a Budapesti Békéltető Testület ingyenes szolgáltatását, amellyel évekig elhúzódó bírósági procedúrákat spórolhatunk meg.

A program további részében a Magyar Mérnöki Kamara képviseletében Nagy Péter és Czinege Zoltán beszélt és tartott konzultációt a vállalkozásokat érintő energia-takarékosságról, az energiaárak alakulásáról, és ez ezzel kapcsolatban felmerülő problémákról, lehetőségekről.


Bejegyzés: - Gajda - Január 20, 2023
Bejegyzés: - Gajda - Január 19, 2023
Bejegyzés: - Gajda - Január 9, 2023
Bejegyzés: - Gajda - December 14, 2022
Bejegyzés: - Gajda - December 6, 2022
Bejegyzés: - Gajda - November 27, 2022
Bejegyzés: - Gajda - November 10, 2022
Bejegyzés: - Gajda - November 4, 2022
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva