Április 18, 2024
Félmilliárdot kap a kerület rezsikompenzációként
Bejegyzés: - Gajda - Január 9, 2023
Az új év első napjaiban, január 2-án jelent meg a kormány hivatalos internetes oldalán az a lista, amely azokat a tízezer fő feletti településeket sorolja fel, amelyek az energia-áremelés hatásainak enyhítésére támogatást kapnak a központi költségvetéstől. Kispest ebből a kompenzációból most 522 millió forintot kapott – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

A polgármester kérdésünkre elmondta: „még november végén voltam tárgyalni a Miniszterelnökségen, ahol Láng Zsolt helyettes kormánybiztosnak elmondtam, milyen intézkedéseket tettünk és terveztünk annak érdekében, hogy ezzel a nagyon jelentős többletkiadással, majd kétmilliárd forint, meg tudjunk birkózni. Varázslók nem vagyunk, ilyen mértékű megtakarítást vagy plusz bevételt nem tud kigazdálkodni a kerület. Most úgy tűnik ezt a kormányoldalon is megértették, mert kapunk egy kis segítséget”.

Mint arról korábban már beszámoltunk Kispest Önkormányzata az elmúlt időszakban szigorú takarékossági intézkedéseket vezetett be az alaposan megemelkedett energiaárak miatt.

A 13 milliárd főösszegű kerületi gazdálkodásában ez egy csaknem kétmilliárd forintos plusz kiadást okoz, ami szinte kigazdálkodhatatlan központi támogatás nélkül. Kispest takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerült, amelyek elsősorban a kulturális szférát érintik, így a Kispesti Uszoda, a Kispesti Kaszinó, a Kispesti Vigadó átmeneti bezárását. De komoly intézkedéseket hoztak a Városházán is, ahol hetek óta már home office-ban, illetve korlátozott bejárással dolgoznak a munkatársak, meghosszabbították a téli közigazgatási szünetet is, valamint a díszterem világításának korszerűsítésével is mintegy 30 százalékos megtakarításra számítanak.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva