Április 16, 2024
Újabb félévzáró a Szenior Akadémián
Bejegyzés: - Gajda - December 14, 2022
Immár a tizenhetedik félév ért véget a Kispesti Szeniorok Akadémiáján, ahol ez alkalommal 67-en vehették át a végzést tanúsító oklevelet a keddi utolsó előadáson. Jó hír: márciusban folytatódik a Milton Friedman Egyetem és az önkormányzat sikeres időseknek szervezett kurzusa.

Az a szándékunk, hogy minden nehézségünk ellenére ezt a programot folytatjuk a következő évben is, és a huszadikig mindenképpen szeretnék eljutni, hogy majd közösen tudjuk ünnepelni – fogalmazott Gajda Péter polgármester a félévzárón.

Dr. Jászberényi József, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzéssel foglalkozó igazgatója a kurzus utolsó, Tudatosság és tervezés időskorban című előadásában az időskor két korszakát vette górcső alá. Azt, amikor már kevésbé vagyunk aktívak, de még jól vagyunk, valamint amikor már ápolásra, gondozásra szorulunk.

Az okleveleket Vinczek György alpolgármestertől vehették át „diákok”.


Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva