Április 18, 2024
Kispest sportjáért tevékenykedőket díjaztak
Bejegyzés: - Gajda - December 1, 2022
Idén Szeifert Éva és Kocsis Zoltán testnevelő tanárok és Gács Pál, a Honvéd FC Kft. operatív igazgatója vehette át a Kispest Sportjáért díjat a Városházán tartott mai ünnepségen.


Kispest polgármestere, Gajda Péter arról beszélt köszöntőjében, hogy nemcsak a hírességeket, a kiváló sportolókat ismeri el az önkormányzat ilyenkor, hanem mindazokat, „a mindennapok harcosait” is, akik a háttérben tesznek nagyon sokat azért, hogy a gyerekek és felnőttek megszeressék a sportot, a mozgást, és egészségesen éljenek.

A díjakat Gajda Péter és Paróczai Anikó, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke adta át.

Kispest Sportjáért díjat vehetett át Szeifert Éva, aki az Kispesti Erkel Ferenc Általános iskola testnevelő tanára 2007 óta. Úszóedzői képesítéssel is rendelkezik. Tanítványaival aktívan részt vesz szinte az összes kerületi diáksportrendezvényen, felkészíti őket a fővárosi és az országos versenyekre. Diákjai rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el a mezei futó, az atlétikai több próba és az asztalitenisz-versenyeken.

Gács Pál, a Honvéd FC Kft. operatív igazgatója 2006 óta. Részt vett az akkor rossz helyzetben lévő kispesti klub megújításában, irányításával építették újjá az akkor romos állapotban lévő Bozsik Stadiont. Aktív részese a kispesti labdarúgó-utánpótlás fejlesztésének, a Magyar Futball Akadémia létrehozásának és magas színvonalú működtetésének.

Kocsis Zoltán, a Kispesti Kós Károly Általános Iskola testnevelő tanára 2010 óta. Rendszeresen részt vesz a kerületi sport programokon, diákolimpiákon, szervezi az iskolai „parasport napja” rendezvényeket. Évek óta aktív résztvevője a Bozsik Programnak. Aktív részese a tanulók katasztrófavédelmi versenyre való felkészítésének és a Kispesti Olimpia versenyeinek is.

Az ünnepélyes díjátadón az Eötvös iskolában 25 éve működő Maroshévizi Fitnes Iskola sportolói léptek fel: Horváth Valentina és a többszörös világ, Európa- és magyar bajnok Blatnyák Anna.

Az önkormányzat 2009-ben alapította a Kispest Sportjáért díjat, amely azoknak a személyeknek, egyesületeknek, sportköröknek, adományozható, akik és amelyek kiemelkedő munkát végeznek a sport, diáksport területén, a testnevelés és testkultúra népszerűsítésében, ezek szervezésében, fejlesztésében és támogatásában. A díj „Kispest Sportjáért” feliratot tartalmazó plakett, mellyel pénzjutalom jár.


Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva