
A magyar intézet és az emlékház igazgatója azzal a kéréssel fordult a Kispesti Önkormányzathoz és a Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzathoz, hogy segítsenek kiegészíteni a kiállítás anyagát, amire a pandémia miatt nem kerülhetett sor.
Idén májusban a két önkormányzat arra az elhatározásra jutott, hogy egy három részből álló üvegmozaik-képet rendelnek Horváth Mária üvegtervező iparművésztől. A triptichont Nagy László Ki viszi át a szerelmet című műve inspirálta, és alapkoncepcióját a költő grafikái adták. Az alkotás a plátói, és a beteljesült szerelmet ábrázolja, miközben elrepíti a nézőt a földtől a csillagokig, keretezve Szécsi Margit szuggesztív portréját a felé pegazuson vágtató költővel.
Az adomány átadására 2022. október 19-én a Bolgár-Magyar Barátság Napja, valamint Szmoljan illetve Rodope felszabadulásának 110. évfordulója alkalmából a sajtó jelenlétében került sor. Nikolaj Melemov Szmoljan polgármestere, Gajda Péter Kispest polgármestere és Tütünkov Jordán Bolgár Nemzetiségi elnök ünnepélyes keretek közt avatta fel a művet, amely ezután a szmoljani gyermekek művészeti képzésének helyet adó Nagy László Múzeumban tekinthető meg.