Április 19, 2024
Már lehet szavazni a közösségi költségvetés ide javaslataira
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 22, 2022
Összeállt a Kispesti Közösségi Költségvetés 2.0 szavazásra bocsátott javaslatainak 223-as listája – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, aki levélben fordult a kispestiekhez, amelyben arra kérte a kerületben élőket, hogy városrészenként szavazzanak a megvalósítható ötletekre.

 

A polgármester tájékoztatása szerint a beérkezett javaslatokat szakmai és pénzügyi szempontból megvizsgálták. A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos olyan javaslat érkezett, amelyek nem tartoznak helyi önkormányzati hatáskörbe, ezeket eljuttatk az illetékes szerveknek további ügyintézésre.

A Kispesti Közösségi Költségvetés 2.0 program részeként mosta szavazólap kitöltésével és visszaküldésével arról dönthetnek a kispestiek, hogy az egyes városrészekben mely projekt megvalósítását szeretnék támogatni. Ennek érdekében Gajda Péter felhívta a kispestiek figyelmét, hogy városrészenként csak egy fejlesztési tételre szavazzanak. A legtöbb szavazatot kapott javaslatot az önkormányzat 2023-ban megvalósítja. A szavazás eredményéről a Kispest újság novemberi számában részletesen beszámolnak majd.

A városrészenkénti javaslatot 2022. október 31 – ig kell beküldeni elektronikusan a gajda@kispest.hu e-mailcímre, postán pedig Gajda Péternek az 1195 Budapest, Városház tér 18–20. postacímre.

Aki személyesen szeretné leadni javaslatát, ők a szavazólapot leadhatják a Városháza portáján, Budapest XIX. kerület, Városház tér 18–20., valamint a Kispesti Rendészeti Központban, Budapest XIX. kerület, Eötvös utca 3–7.

A szavazólapot letölthetik az önkormányzat holapjáról: https://uj.kispest.hu/felhivasok/11271-kispesti-kozossegi-koltsegvetes-2-0-szavazasra-bocsatott-javaslatok-2023

 

Felső-Kispest 1.

  1. Kispesti Uszoda parkolójának rendbetétele, kátyúzása

  2. Parkolási probléma javítása sorompóáthelyezéssel (Lehel u. és Eötvös u.)

  3. Kossuth téren ingyenes, önkiszolgáló biciklis szervizközpont létesítése

Felső-Kispest 2.

  1. Komjáti Gy. utca javítása, kátyúzása

  2. Vécsey u. és Deák F. u. közötti park és játszótér rendbetétele

  3. Móricz Zs. utcai kutyafuttató fejlesztése, felújítása

Felső-Kispest 3.

  1. Rákóczi és Toldy utcánál lévő beton focipályák felújítása (háló kihelyezése, burkolat újrafestése)

  2. Arany J. u. és Rákóczi u. tízemeletes házai közötti betonos rész helyén zöldterület kialakítása fák telepítésével

  3. Toldy u. és Kazinczy u. közötti részen futókör kialakítása

Felső-Kispest 4.

  1. Nagysándor József utcai játszótéren „mezítlábas” park kialakítása

  2. József A. utcai elöregedett akácfa sor lecserélése (Jahn F. u. és Batthyány u. közötti szakaszon a parkoló felőli oldalon

  3. Zrínyi u. és Jókai utca közötti kutyafuttató fejlesztése

Wekerle

  1. Csapadékvíz-elvezetés egy rövid szakaszon, ott, ahol a legsúlyosabb a probléma, szikkasztóárok kialakítása

  2. Kereshető adatbázis létrehozása, idősek segítése zöldfelület gondozásában

  3. Bárczy téri játszótér fejlesztése

Óváros

  1. Vas Gereben utcában zöldterület-fejlesztés

  2. Garázs utcai parkoló bővítése

  3. Kiss János altábornagy u. – Kócsag u. – Tulipán u. kereszteződésében található terület parkosítása

Kertváros

  1. Térfigyelő kamerarendszer bővítése

  2. Csíky utcai játszótérre mini műfüves pálya kialakítása

  3. Tichy Lajos Sportcentrumhoz fedett kerékpártároló kialakítása

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva