Március 29, 2024
Búcsú a kinetikus "Édeskétől"
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 13, 2022
Családtagjai, szerettei, barátai, művészkollégái és tisztelői búcsúztak Harasztÿ Istvántól, „Édeskétől” a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben pénteken. Kispest Díszpolgára, a Kossuth-díjas szobrászművész, július 13-án hunyt el 87 éves korában.

Váradi András biokémikus, barát, rajongó úgy fogalmazott beszédében: az Édeske név pontosan kifejezi, ami a legjellemzőbb volt rá, a végtelen kedvesség, ami nem tévesztendő össze a kedveskedéssel. „Sugárzott belőle az a meggyőződés, hogy az emberek alapvetően jók, hogy ugyanazokban az egyszerű elvekben hisznek, amikben ő. Abban, hogy kell lennie egy igazságos társadalomnak, hogy aki rászorul, annak segíteni kell, hogy nem a pénz a legfőbb úr a világon” – fogalmazott. Azt mondta, Harasztÿ mobilszobrai tökéletesen működtek egy olyan országban, ahol semmi nem működött tökéletesen. Ez maga a lázadás volt. Arról is beszélt, hogy „Édeske” az utóbbi években megkeseredett, a politikai berendezkedés, a szolidaritás és a humánum hiánya, a fékevesztett, mohó rablógazdálkodás mélységesen elkeserítette. Végül Parti-Nagy Lajostól idézett: „Édeske a gépművészet Weöres Sándora. Ugyanaz a sugárzó természetes tehetség, ugyanaz a gyermeki játékosság és az, amihez hozzányúl, abból remekmű lesz. Minden tökéletes, minden működik. Ahogy Weöres a költészet, Édeske a kinetika zsenije.”

A szobrászművésztől Donáth László evangélikus lelkész búcsúzott. Úgy fogalmazott, „Haraszty kongeniális volt teremtőjével. Az is játékból teremtett minket, az is örömére teremtett minket.”

A kinetikus szobrászat magyarországi megalapítója csaknem egész életében Kispesten élt és dolgozott. Géplakatos volt, s mint a gép szerelmese kezdett el mobilokat építeni. 1960-től, tíz évig a Dési Huber Képzőművészeti Körben tanult, oktatója Laborcz Ferenc szobrászművész volt. A hallatlan kézügyességű ezermester mobiljainak tárgya az ember, középpontban a szabadságeszmével. Példa erre a szolgalelkűséget kifigurázó „Központi irányítás” című kompozíciója, vagy a hazug társadalmat kikezdő„ Fügemagozó”.

Harasztÿ István „Édeske”művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a szöuli Modern Múzeumban, Duisburgban és számos más köz-, és magángyűjteményben. Franciaországtól Koreáig számtalan kiállítás résztvevője és elismert alkotója volt. 1964 óta több mint 300 kiállításon vett részt, s közben újabb és újabb képzőművészeti formákat hódított meg. Hazai és nemzetközi elismertségét díjak és kitüntetések hosszú sora jelzi. Kassák-díj, Munkácsy Mihály-díj, érdemes művész, Koszorús Szobrász, a pécsi kisplasztikai biennále első díja, Pro urbe Budapest díj. A művésznek 2000. március 15-én Kossuth-díjat adományozott a Magyar Köztársaság elnöke. 2002-ben lett Kispest Díszpolgára.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva