Március 29, 2024
Semmelweis napi elismerések a városházán
Bejegyzés: - Gajda - Június 30, 2022
Az ide Semmelweis-napon ( hivatalosan július 1. Semmelweis születésnapja) a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) szemészetén asszisztensként dolgozó Márkus Tünde Ágnes, valamint az onkológiai osztály rendelésvezető főorvosa, dr. Fazekas Ferenc vehette át a kispestiek egészségéért végzett kimagasló munkáért járó önkormányzat által alapított elismerő oklevelet. A KEI kollektívájának elismerését az utóbbi időben végzett kiemelkedő munkáért pedig a Műszaki és anyaggazdálkodási osztály, vezetőjük Bodrogi Marcell kapta.
Az egészségügyi dolgozókat és a díjazottakat Kovács Anikó hegedűművész és Kovács Kálmán zongoraművész műsorával köszöntötték a Városháza dísztermében tartott ünnepségen.
Dr. Kumin Marianna KEI főigazgató-főorvosa ünnepségnyitó beszédében röviden beszélt azokról a programokról, elvégzett feladatokról, amelyek az elmúlt esztendőben várták az Intézet dolgozóit.
A köszönet hangján említette a már befejeződött és a még folyó felújításokat, és reményét fejezte ki, hogy az egynapos sebészet is mihamarabb megkezdheti működését az intézmény harmadik emeletén. Nem rajtuk múlik, hogy még nem fogadhatnak betegeket a fővárosban is egyedülálló „kiskórházban”, de mint mondta, a tavaszi választások utáni változásokkal járó átszervezésekkel megnövekedett az engedélyeztetési procedúrák időtartama.
Dr. Kumin Marianna külön kiemelte, hogy bár sok és nehéz feladatot rót a KEI valamennyi dolgozójára, hogy a járvány idején oltópontként is működtek, de mindezt „csapatépítésként” fogták fel, hiszen a napi ellátás zavartalan működtetése mellett egy állandó tagokból álló csapattal az oltási feladatokat is maradéktalanul elvégezték. Ez jó alkalom volt arra is, hogy a összeszokjanak, összefogjanak, közösséget alkossanak, megismerjék egymást a munkatársak – hangsúlyozta.
A főigazgató-főorvos örömmel jelentette be, hogy az Intézet a Kispesti Egészségügyi Gép-műszer Alapítvány segítségével megvásárolta a Világjáték, vagy Világteszt elnevezésű, az eddig ismert és alkalmazott a legátfogóbb játékdiagnosztikai eszközt és terápiás módszert a gyermek mentálhigiénés osztály részére.
Vinczek György alpolgármester arról beszélt, milyen hatással van Semmelweis munkássága a világra, miként tisztelegnek előtte más nemzetek. Elsőként egy 1968-ban íródott norvég szerző Semmelweis könyvét említette, és azt, hogy a magyar orvos, aki nem volt orvostársai körében népszerű, de elhatározta, hogy megmenti az anyákat, és ehhez makacsul ragaszkodott még annak árán is, hogy ezzel szembement minden társadalmi és orvosi gyakorlattal, akinek orvosi tevékenységét elég egyszerűen össze lehet foglalni abban az egy mondatban: „mindenki mosson kezet!” Semmelweis nagysága előtt az UNESCO Világemlékezete programja sem megy el szó nélkül, hiszen Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezése és annak 1847 és 1861 között keletkezett primer dokumentumai 2013 óta szerepelnek a program listáján.
A hagyományoknak megfelelően idén is a KEI legutóbb kinevezett osztályvezető főorvosa, aki most dr. Gregor Beáta gyermekfogász, rendelésvezető, tartotta a megemlékező beszédet, aki felidézte ugyan Semmelweis alakját, de sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy tevékenységének milyen jelentősége van a jelenre, a hétköznapokra, de leginkább Semmelweis tragikus sorsa érintette meg. Nem lehetett könnyű ember, hiszen maradéktalanul és makacsul ragaszkodott elméletéhez és kár, hogy életében nem tapasztalhatta meg életművének eredményét – mondta. 2020 óta pedig tudjuk biztosan, hogy milyen jelentősége is van a kézmosásnak, és hogy egy oly egyszerű módszer milyen fontos lehet. És még egy nagyon fontos tapasztalat: az egészségügy csapatmunka. Mi itt Kispesten szerencsések vagyunk, mert csapatban dolgozhatunk, és munkák eredményességét a kispestiek igazolják vissza – emelte ki a doktornő.
A program folytatásában Hatvany Zsolt, az önkormányzat egészségügyi referensének méltató szavai után dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvos, Kertész Csaba és Vinczek György alpolgármesterek átadták a kispestiek egészségéért végzett kimagasló munkáért járó önkormányzat által alapított elismerő okleveleket: a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) szemészetén asszisztensként dolgozó Márkus Tünde Ágnesnek, valamint az onkológiai osztály rendelésvezető főorvosának, dr. Fazekas Ferencnek.
A program zárásaként Smidéliusz Jenőné Anikó, kispesti amatőr képzőművész átadta az Intézet vezetésének Semmelweist ábrázoló munkáját.

Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva