Április 18, 2024
Idén is ingyenes a nyári napközistábor
Bejegyzés: - Gajda - Június 28, 2022
Augusztus 19-ig hétköznapokon várja a gyerekeket a Kispesti Kóficok Kerületi Napközis tábor immár újra a Vass Iskolában. Az önkormányzat 14 millió forintot költ a táboroztatásra, amelyet minden évben a Wekerlei Kultúrház (WK) koordinál.

Az önkormányzat minden évben, így idén is biztosítja a nyári napközis táborozást a kerületi általános iskolák tanulóinak első osztályostól a nyolcadikosig. A gyerekek ingyenesen vehetik igénybe a programokat, napköziellátást kapnak, az étkezésért ugyanannyit kell fizetniük a szülőknek, mint az iskolában, aki ott kedvezményt kap, itt is megkapja. Lehetőség van kerületen kívüli gyerekeknek is részt venni, de ők már térítési díjat fizetnek – mondta el Gajda Péter polgármester, aki Vinczek György alpolgármesterrel együtt kedd délelőtt járt a táborban.

A polgármestert és az alpolgármestert Kiss-Szitár Orsolya, a WK tagintézmény-vezetője, Büki Katalin táborvezető és Dékán Haas Zsuzsa szabadidő-szervező kísérte végig a táboron.

Gajda Péter arról is beszélt, hogy ugyan az államosítás óta nincs köze az önkormányzatnak az iskolákhoz, de a táboroztatás mellett mindig próbál tenni valamit: idén is biztosítja az iskolai alapítványoknak az egy-egy millió forintos szabad felhasználású keretet, és iskolakezdésre füzetcsomagot is kap minden kispesti iskola alsó tagozatos és ötödikes kisdiákja az önkormányzattól.

Vinczek Györgytől megtudtuk, a táborozás előtt az apróbb feladatok mellett már komolyabb baleset megelőzési munkát is el kellett végeznie a Közparknak. Az udvari padozat fa része ugyanis elhasználódott, ki kell cserélni, kertrendezést kellett és kell végezni. Az alpolgármester elmondta, egyes udvari játszóeszközöket lezártak, korábban, az önkormányzati felügyelet idején nem fordulhatott elő, hogy egy évig nem használtak kültéri játékokat. Ezt a lehangoló állapotot szeretnénk megszüntetni, hogy az eszközök használható, biztonságos állapotba kerüljenek, és balesetmentesen használhassák azokat a gyerekek – hangsúlyozta. Elsősorban asztalosipari munkákról van szó, összesen mintegy 2 millió forint pluszköltséget jelent az önkormányzatnak, ezeket ajándékba kapja az iskola – tette hozzá az alpolgármester.

Kiss-Szitár Orsolya elmondta, idén is komoly munka előzte meg az indulást. A technikai személyzeten kívül egy-egy táborvezető és szabadidő-szervező, valamint 13 pedagógus dolgozik a táborban, naponta 100-150 gyerek felügyeletét látják el nyolc héten keresztül, és gondoskodnak számukra programokról. Hozzátette: a tábor sikeressége azon is múlik, hogy a pedagógusok önként jelentkeznek, szívvel-lélekkel foglalkoznak a gyerekekkel, velük együtt jó hangulatban töltik el az időt.

Dékán Haas Zsuzsától megtudtuk, az állandó sportolási lehetőségek mellett minden nap délelőtt másfél órában 25–30 táborozó látogathatja a Kispesti Uszodát, többször tartanak kézműveskedést. A következő két hétben lesz autóbuszos kirándulás, ellátogatnak a Parlamentbe, terveznek városi sétát a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével, és lesz robotika, valamint önismereti foglalkozás. A szabadidő-szervező elmondta: a gyerekek itt máshogy töltik az idejüket, mint az iskolában, ezért olyan programokat próbálunk visszatérően biztosítani nekik, amiket szeretnek, amiben jól érzik magukat. Ilyen egyebek mellett a Parlament-látogatás a hozzá tartozó múzeumpedagógiai programmal, de nagyon szeretik a vizes programokat is. Vannak olyanok is, amelyekben mindenki szívesen vesz részt, ilyen például a Nem tudok rajzolni! – Nem! Tudok rajzolni! önbizalom erősítő kreatív foglalkozás vagy a pólónyomtatás és a játékos biztonságosinternet-foglalkozás is. Hozzátette: az általános visszajelzések a táborról pozitívak, nagyon jók.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva