Április 18, 2024
CAF-villamosokra várnak az újjáépített megállók
Bejegyzés: - Gajda - Január 31, 2022
A tavaly szeptember első napjaiban kezdődött jelentős fejlesztésnek köszönhetően XIX. kerületi Kossuth tér és a XVIII. kerületi Szarvas csárda tér között négy megálló újult meg az elmúlt időszakban. Így a járat utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a korszerűsített peronoknál a CAF-villamosok üzembe állítása után – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A beruházás során új utasvárók kerültek a két-két kispesti  megállóba, amelynek üzemeltetését, a képviselő-testület decemberi határozatának megfelelően ebben az esztendőben Kispest Önkormányzata vállalta magára.

Gajda Péter polgármestertől megtudtuk azt is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója levélben arról tájékoztatta a polgármestert és a kispestieket, hogy február elsejétől egy új alacsonypadlós CAF-típusú villamos közlekedik, mostantól nem csak hétköznapokon, a 42-es villamos vonalán. A döntésnek köszönhetően „az indulások több mint egy harmadán” lesz lehetőség a babakocsival, kerekesszékkel való akadálymentes közlekedésre – tette hozzá a polgármester.

Az 50-es villamos vonalán történt beruházást végző BKK információi szerint a munkálatok során négy megálló – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú peron), valamint a Szarvas Csárda tér – peronjait és peronberendezéseit építették át. Elbontották a meglévő megállókat, utasvárókat és berendezéseket, majd korszerű peronokat építettek új geometriai kialakítással, új utasvárók és -tájékoztatók (hangosítás, megállóhelyi táblák) elhelyezésével. A peronok hossza egységesen 36 méter lett, kivéve a Kossuth tér (Béke tér irányú) peronját, amelyet két méterrel rövidebbre építettek.

A megállóhelyek környezete is megújult: átépítették a meglévő peronvilágítást és közvilágítást, felújították az utat és a járdát, 39 új fát telepítenek és a zöldfelületet is rendezik. Az Árpád utca és a Baross utca megállóhelyek környezetében korszerűsítették a vízvezetéket, a megállóperonok mellett pedig vágányszabályozást végeztek.

A mostani felújítás az első lépése a vonal akadálymentesítésének, amihez még új járművekre is szükség lesz a későbbiek során. A felújítás után az 50-es villamos peronjai akadálytalanul közelíthetőek meg a gyalogos rámpák segítségével, emellett az új megállók igazodnak az alacsonypadlós CAF-villamosok szintjéhez és hosszúságához. A projekt Budapest Főváros Önkormányzata, valamint az Európai Unió finanszírozásával, a BKK beruházásában valósult meg.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva