Április 19, 2024
Átadták a Kispest Sportjáért-díjakat
Bejegyzés: - Gajda - November 30, 2021
Süveges Éva, Nagy Sándor és Vidra Zoltán a Kispest Sportjáért-díj idei díjazottjai. A Városháza dísztermében rendezett hétfői ünnepségen a tavalyi elismeréseket is most kapták meg a 2020-as díjazottak.

Ha valaki Kispestről és a sportról beszél, akkor először általában a labdarúgás jut az eszébe, de az elmúlt időszakban láthattuk, hogy mennyi rejtett és nyitott kincs található itt, mennyi olyan sportoló, szakág, szakvezető, edző, akik valóban méltóak arra, hogy megkaphassák ezt az elismerést. Nem véletlen, hogy a kerület vezetése évek óta arra törekszik, hogy minél több helyen sportolhassanak térítésmentesen a kispestiek, például a wekerlei Zoltán utcai Sporttelep és a Tichy Lajos Sportcentrum megújítása is ezt a célt szolgálta – fogalmazott ünnepi beszédében Gajda Péter polgármester.

Különleges ez a nap, nemcsak a díjazottaknak, hanem azért is, mert idén szűk körben tudjuk megtartani az eseményt a pandémia miatt – tette hozzá a polgármester.

A díjazottak személyére egyesületi vezetők, iskolaigazgatók küldtek javaslatokat. A beérkezett javaslatok közül a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság a kitüntetési rendeletnek megfelelően évente 3 szakembernek ítélheti oda az elismerést. A díjakat Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Paróczai Anikó, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke adta át.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtartani a díjátadót, ezért most adták át azokat az elismeréseket is, melyekről 2020-ban döntött a bizottság.

Kispest Sportjáért-díjban részesült 2020-ban:

- Ostrowski Tamás, aki a Vass Lajos Általános Iskola testnevelő tanára volt 1992-től 2020-ig. Kiemelt sportágai a labdarúgás és az atlétika voltak. Labdarúgó-edzőként az elsők között csatlakozott a Bozsik Programhoz. Több évtizedes kiemelkedő munkásságát bizonyították az iskola diákolimpiai sportsikerei.

- Sebestény József, aki 2006 óta a Nego Kyokushin Karate SE versenyzője, edzője, 2015 óta az egyesület elnöke. Az évek alatt számtalan verseny, edzőtábor és vizsga szervezésében vett részt, főrendezője a Kispest Kupa nemzetközi karateversenynek, szervezője a Lakótelepi Egészségnapnak.

-Tőrincsi Krisztián, aki 2006 óta az Árpád Diáksport Egyesület kick-boksz szakosztályának tagja, versenyzője, 2013 óta edzője. Az évek során számos versenyen vett részt tanítványaival, akik közül többen nyertek országos bajnokságot és utánpótlás válogatott kerettagságot is.

 

Kispest Sportjáért-díjban részesült 2021-ben:

-Süveges Éva, a Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézmény testnevelő tanára. 1983 óta tanít Kispesten, régebben a Pannónia, a Jókai Mór, az Eötvös József Általános Iskolákban és a Károlyi Gimnáziumban is oktatott. Több évtizedes atlétika- és röplabdaedzői múlttal bír, számos gyereket és fiatalt nevelt a mozgás szeretetére.

- Nagy Sándor, aki 1989-től a Kispesti Uszoda, majd a Külső-Pesti Tankerület úszásoktatója. Az óvodások és iskolások kötelező és tanfolyami rendszerű úszásoktatása a feladata. Az elmúlt 32 év kiváló munkájának eredményeként tanulók ezrei sajátították el az úszás tudományát. 1976-ban és 1980-ban olimpiai 6. helyezést ért el 400 méteres gyorsúszásban.

- Vidra Zoltán, a Nego Kyokushin Karate SE alapítója, szakmai vezetője 1996 óta. Azóta több mint 400 kispesti gyermek oktatását irányította, akik közül többen szereztek mester fokozatot. 1996-ban magyar bajnoki címet is szerzett, válogatott kerettag volt. 2017 óta a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség alelnöke.

Az ajándékműsorban közreműködött a Sylphide by ArtsMűhely, művészeti vezető Csernus Anita mesterdiplomás táncpedagógus.

Előadók: Kántor Lívia, Berkovits-Stroh Hanna, Birkás Hanna, Németh Boglárka Dóra és Vallyon Lili.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva