Április 19, 2024
Emlékfa Bálint gazdának
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Fát ültettek a tavaly elhunyt kispesti díszpolgár, Bálint György emlékére az Első Kis-Pesti Kert előtt pénteken. A vérszilvafát Burány Sándor országgyűlési képviselő, az emléktáblát az önkormányzat ajándékozta.

Vinczek György köszöntőjét követően Burány Sándor emlékezett az egykori képviselőtársra, akivel 1994-1998 között együtt ültek a parlamentben. „Mi lehetne méltóbb Bálint gazda emlékéhez, mint egy fa. Egész éltében a földdel, a föld terményeivel, kincseivel foglakozott. Bálint Gyuri bácsi egész életében fontosnak tartotta a természet, a növények szeretetét, ápolását. Egy kőnél, egy emlékműnél sokkal fontosabb, ha egy fával tisztelgünk emlékének” – fogalmazott.

Az Első Kis-Pesti Kert vezetője Csányi Vilmos etológus gondolatait osztotta meg a hallgatósággal: „Kicsit olyan a kert, mint a szép zene, amelyet a Nap, ez az égi karmester vezényel. Tavasszal int, kibújnak a korai hagymások levelei és kelyhei, a színek szimfóniájának első taktusai, aztán következnek a zöld akkordok, az ezerféle különös levél a zöld minden árnyalatában, illeszkedve az örökzöldek tartós, mély tónusaihoz. Aztán ahogyan az idő múlik, a Nap egy-egy intésére felszikráznak a bokrok, nyílnak a virágok: fehérek, sárgák, kékek, lilák. Bomlanak a szép rózsák illatos szirmai. Nyáron formálódnak a gyümölcsök, ősszel roskadnak a fák, a bokrok a gazdag terméstől.”

Nagy Mária arról beszélt, hogy „Gyuri bácsi emberi kedvességet, tudást és növényszeretetet hagyott ránk. 2013-ban találkoztunk először, ezután többször ellátogatott a közösségi kertbe. Tanácsokat adott a növénytársításról, a biogazdálkodásról, permetezésről. Minden kertszerető ember tanult tőle. A kert barátja volt”. Bálint György hitvallását követve – a gyerekeket kell megtanítani a föld, a növények, állatok, az élőlények szeretetére – elmondta, ezt teszi az Első Kis-Pesti Kert is, amikor a kerületi iskolák tanulóit fogadják, és a természet szeretetére nevelik őket.

Bálint György özvegye, Récsey Antónia megköszönte az emlékhelyet és a fát, és azt mondta, reméli, a fa lombja alatt fiatalok, öregek ülnek majd és beszélgetnek a kertészkedésről.

A rendezvény végén Vinczek György beszámolt A legszebb konyhakertek verseny idei kispesti sikereiről: az Első Kis-Pesti Kert másodszor nyert országos díjat közösségi kert kategóriában, kitüntetést vehetett át Márkus Edit, a Zöldprogram Iroda munkatársa, a verseny koordinátoraként, és elismerő oklevelet kapott Kispest Önkormányzata is, mert csatlakozott a programhoz, és ezzel hozzájárult a magyar kertkultúra gazdagításához, hagyományainak ápolásához.

Gajda Péter polgármestertől oklevelet vehettek át a pályázaton részt vett kerületi közösségi kertek (Árnyas és Aranykatica), valamint a Kispesti Kertbarát Klub és Tóth Tibor a kertbarátok elnöke.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva