December 6, 2021
Felújítják a hajléktalanmelegedőt és szállást
Bejegyzés: - Gajda - Október 11, 2021
Az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete mintegy 40 millió forintból felújítja az Ady Endre úti önkormányzati épületet, amelyet közfeladat ellátási keretszerződés keretében használ a szervezet, ahol nappali melegedőt és éjszakai menedéket működtet a kerületben élő hajléktalanok ellátására – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

A felújítás alatti bejáráson a polgármester elmondta, az önkormányzat tulajdonában lévő Ady Endre út 112. szám alatti, 157 négyzetméter alapterületű épület teljes egésze megújul, többek között a tetőszerkezet is. A beruházás költségét, az önkormányzat és a Vöröskereszt közösen állja. A Vöröskereszt pályázatot nyújtott be a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatára, amelyen 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a tetőcserére, ezt egészítette ki az önkormányzat újabb 20 millió forinttal. Az önkormányzat 2017-ben a vizesblokk teljes felújításával járult hozzá a zavartalan üzemeltetéshez – tette hozzá a polgármester.  

 Szélinger Tamás, a beruházást felügyelő önkormányzat üzemeltetési referense kérdésünkre elmondta: évek óta nem volt ilyen volumenű felújítás az épületen, amely most teljes új tetőt kap. Megerősítik a födémet, a jelenlegi PVC-burkolat helyett a teljes épület padozatára könnyen takarítható, kopásálló greslap-burkolatot, és felújítják az intézmény konyháját is. Ezen kívül megerősítik a külső lábazatot, valamint a teljes utcai homlokzat vakolását, színezését is elvégzik.

 Ezen a telephelyen jelenleg, egy 60 fős nappali melegedő, egy 19 férőhelyes éjjeli menedékhely és egy 9 fős időszakos éjjeli menedékhely működik, de az intézményben található az utcai szociális munkások, valamint a kerületi szervezet irodája – meséli Csóka Éva, az intézmény vezetője.  A felújítás ideje alatt, várhatóan december közepéig sem zárjak be az intézményt, nem szünetel a szolgártatás, a hajléktalanoknak sem kell máshol ellátást keresnie, de jóval szigorúbb szabályokat vezettek be, mint például, hogy egyszerre csak 10 hajléktalan tartózkodhat az épületben, a többieknek várnia kell, míg ők megfürdenek, kimossák a holmijukat. Tapasztalataik szerint az idejáró hajléktalanok inkább várnak, de nem mennek máshová.  

 


Bejegyzés: - Gajda - November 30, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 28, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 25, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 17, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 17, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - November 5, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Október 25, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Október 24, 2021
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva