Április 20, 2024
Két keréken a kerületben
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 10, 2021
Ahogy az minden évben szokás, közterületek, játszóterek állapotát nézték meg a kerület vezetői a kerékpáros bejáráson. a jövő héten folytatják a felmérést a Kertvárossal, Wekerleteleppel és Hagyományos Kispesttel. Gajda Péter polgármestert és Varga Attila alpolgármestert Dr. Vitál Márton, a Közpark Kft. új ügyvezetője és Tichy Judit, a Zöldprogram Iroda vezetője kísérte el a kerületmustrára.

Hagyomány, hogy minden évben megnézzük a kerület közterületeit, külön figyelemmel a közbiztonsági helyzetre, a játszóterek, közterületek állapotára – mondta az induláskor Kispest polgármestere. Sok jogos panasza, elvárása van a kispestieknek, de ez az év nem arról szólt, hogy az önkormányzat több forrást tudott fordítani a kerület közterületeire, hiszen a kormányzati elvonások miatt lényegesen kevesebb jutott erre a területre is. Nekünk viszont a kevesebből kell rendben tartanunk a kerületet, mert ezt várják el a kispestiek – hangsúlyozta. Állandó problémák hordozója a Templom tér és környéke, a Fő utca, az Atatürk park, a Kossuth tér, a KÖKI, valamint a lakótelepi kisebb, zárt parkok. Ebbe a napba nagyjából ennyi fér bele, de a jövő héten folytatjuk a felmérést a Kertvárossal, Wekerleteleppel és Hagyományos Kispesttel. Megnézzük, hol vannak nagyobb gondok, és megpróbálunk tenni azért, hogy javuljon a helyzet, ha lehet, még idén, vagy jövőre – tette hozzá a polgármester.

A bejárás végeztével a közterületek tisztaságáért, rendjéért felelős alpolgármester arról beszélt, hogy kerékpárral viszonylag gyorsan be lehet járni Kispestet, és így közvetlenül látják a megoldásra váró problémákat. Varga Attila szerint elengedhetetlen, hogy a városvezetők így is bejárják Kispestet, mert így azonnal reagálni tudnak egymás észrevételeire, felvetéseire. Azt is elmondta az alpolgármester, hogy az utak és a töredezett járdák karbantartására olyan új technológiákat keres az önkormányzat, amelyek a balesetmentes közlekedést szolgálják majd. Átgondoljuk a Fogadj örökbe egy közterületet! programunkat, precízebben megfogalmazva a feladatokat, illetve növelni kell a hasonló programok támogatását. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a lakossággal szoros együttműködésben szeretné az egyes területeket rendbe tenni – hangsúlyozta.

Dr. Vitál Márton, a koronavírus-járvány következtében elhunyt Bán Zoltán után nyár óta vezeti a Közpark Kft.-t. Az új „zöldvezető” elmondta, az önkormányzat tervezi, hogy egy kézbe kerüljenek a „zöld” feladatok Kispesten, így együttműködve a fővárossal is mindent megtesznek majd, hogy szebbé és jobbá tegyék Kispestet.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva