Április 18, 2024
Jól halad az egynapos sebészet építése
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 17, 2021
A tervek szerint halad az egynapos sebészet kialakítása a Kispesti Egészségügyi Intézet harmadik emeletén. A „kis kórház” kialakítását, az építéssel és a műszerezéssel együtt több mint egymilliárd forinttal támogatta az Egészséges Budapest Program.

Jövő tavasszal már egy korszerű, tágas, két műtős gyógyító részleg várja a kispestieket. Az építési területen tartott kedd délelőtti bejáráson Dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvos és Hegedűs Norbert projektvezető kísérte végig Gajda Péter polgármestert, Burány Sándor országgyűlési képviselőt és Vinczek György alpolgármestert.

Burány Sándor arról beszélt, hogy a Fővárosi Önkormányzat támogatásával, az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló egynapos sebészettel a kispestieknek sokkal jobb ellátásban lesz részük, mint korábban. Nekem azért is szívügyem ez, mert szinte minden évben adtam be a Parlamentben módosító javaslatokat a költségvetéshez, hogy kapjon több állami forrást az egészségügyi intézmény, de ezeket rendre elutasították. Szeretném, ha a jövőben még hasonló beruházásoknak tudnánk majd örülni – fogalmazott Kispest országgyűlési képviselője.

A projektvezetőtől megtudtuk, a bontási munkálatok befejeződtek, megkezdődött az építés, nyolc szakág – a gépészettől a villanyszerelésen és építészeten át az orvostechnikáig – folyamatos dolgozik a területen. Most a gépészeti, elektromos vezetékeket helyezik el, aztán a betonozás következik. A tervek szerint novemberben befejeződik a szárazépítészet is, és december végén kerülhet sor a kisműszaki átadásra – mondta el Hegedűs Norbert, hozzátéve, hogy tudják vállalni a határidőket.

Nagyon elégedett vagyok, terv szerint halad minden. Rendkívül örülök, hogy szervezetten zajlik ez az óriási kivitelezés. Komoly együttműködés és együttgondolkodás áll a munkálatok mögött, reményeim szerint jövő februárban már műtétek zajlanak majd itt az egynapos sebészeten – mondta el lapunknak Dr. Kumin Marianna.

A főigazgató-főorvostól a két hónappal ezelőtti bejáráson megtudtuk, a majdani egynapos sebészet profiljában – mint általában máshol is –, első helyen szerepel majd a szemészet, kiemelt helyen a sebészet, elsősorban a hasi laparoszkópos eljárások, de lesz lehetőség a bőrelváltozásokkal kapcsolatos beavatkozásokra, kisebb ortopédiai javításokra, urológiai műtétekre. Az ide érkező betegeket 3-6 óra alatt látják el, ők a megfigyelés után 30 percen belül megközelíthető tartózkodási helyükre térhetnek vissza.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva