Április 19, 2024
Dísztestületi ülés a 150. születésnapon
Bejegyzés: - Gajda - Június 13, 2021
Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott ünnepi képviselő-testületi ülésen Kispest Díszpolgára címet vehetett át a KMO-ban Iványi Miklós, az Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, Szilágyi István volt polgári védelmi parancsnok, testvérvárosi referens és Timár Béla korábbi polgármester. Kispestért Díjat idén tízen, polgármesteri Dicsérő Oklevelet tizenöten kaptak. Ezen kívül kiváló munkájukért nyolc pedagógust tüntettek ki.

Minden évben különleges alkalom a kerület születésnapja, idén még inkább különleges, hiszen egy szomorú év után állunk itt. Bízunk abban, hogy ez nem folytatódik és a jövőben is együtt tudunk majd ünnepelni azokkal, akik számára fontos Kispest – fogalmazott rövid köszöntőjében Gajda Péter polgármester.

Szokatlan, hogy egy évfordulót, a kerület születésnapját két részletben ünnepeljük (tegnap a 149.-et, ma a 150.-et – a Szerk.). Mindannyiunk számára fontos a kispestiség, hisz itt élünk, Kispestért dolgozunk. Mindenki, akinek évtizedek óta fontos egy városrész sorsa, megérdemli az elismerést – mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő.

Az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján 2021-ben három Kispesthez kötődő, nagyrabecsült személyiség kapta meg a Kispest Díszpolgára címet, és vehette át a megbecsülés jeleként a Kispest címerének rajzolatával ellátott arany emlékgyűrűt Gajda Péter polgármestertől, Burány Sándor országgyűlési képviselőtől, valamint Vinczek György, Kertész Csaba és Varga Attila alpolgármesterektől.

Kispest Díszpolgára 2021-ben:

Iványi Miklós, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze,

Szilágyi István ny. pv. alez., testvérvárosi referens,

Timár Béla, Kispest korábbi polgármestere.

Kispestért Díjjal tüntették ki Dr. Bihari Ágnes bőrgyógyász főorvost (Kispesti Egészségügyi Intézet, KEI), Urbánné Mészáros Tündét, a Vass iskola intézményvezető-helyettesét, Kranyik Gyulánét, a Polgármesteri Hivatal ügyintézőjét, Bugyiné Szabolcsi Ágnest, a Polgármesteri Hivatal irodavezetőjét, Koltay Katalin anyakönyvvezetőt, Horváth Gyöngyit, a Kós iskola tanítóját (posztumusz), Mikófalvi Ágnest, a Pannónia iskola pedagógusát, Rácz Attilát, a KMO igazgatóhelyettesét, Tordai László tü.alez., a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetőjét, Ikladiné dr. Petres Veronikát, a hivatal korábbi irodavezetőjét.

Dicsérő Oklevélben részesült Misiák Dávid Jolánta, a KEI pszichológusa, Kisgyörgy Edina, a Kispesti Egészségügyi Intézet pszichiátriai szakasszisztense, Bihari Erzsébet, a hivatal köznevelési ügyintézője, Berencz Ibolya főépítész, Béresné Kollányi Dorothea, a hivatal iktatója, Cseh Judit anyakönyvvezető, Fülöp Péter polgármesteri referens, Jakubács Erzsébet, a hivatal pénzügyi ügyintézője, Kanizsainé Kohári Krisztina, a hivatal csoportvezetője, Nagy-Vankó Gabriella, a hivatal személyügyi referense, Nagy Viktória, a hivatal szervezési és minőségügyi referense, Pajtás László, a hivatal információrendszer szervezője, Zsigmondné Miklós Ilona anyakönyvvezető, Mohay Orsolya, a Helytörténeti Gyűjtemény művészeti munkatársa, Kaszper Ágnes, a Szivárvány óvoda vezetője.

Elismerő Oklevél Kiemelkedő Pedagógiai Tevékenységért elismerésben részesült Lázár András, a Deák gimnázium igazgatóhelyettese, Gábor Erzsébet, a művészeti iskola gitártanára.

Kispest Gyermekeiért Elismerő Oklevelet kapott Rátkai istvánné, a Mézeskalács óvoda dajkája, Kórádi Gáborné, a Gábor iskola nyugdíjas tanítónője.

Együttnevelő Pedagógus Elismerő Oklevelet kapott Gábor András, a Gábor iskola tanára, Dománné Bermoskóni Erzsébet, az Arany óvoda nevelő unkát segítő munkatársa.

Polgármesteri Dicsérő Oklevelet vehetett át kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért Petki Anna, Bolyai iskola munkaközösségvezetője, Szabóné Tóth Ildikó, az Eötvös iskola tanítója.

Az ünnepi testületi ülésen Tóth Roland színművész Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versét szavalta el, és fellépett Pánczél Kristóf zongoraművész.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva