Március 8, 2021
Új diagnosztikai eszköz a szemészeten
Bejegyzés: - Gajda - Február 2, 2021
Már működik az a korszerű szemészeti eszköz a Kispesti Egészségügyi Intézetben, amelyet az itt élők aktív részvételével a szeptemberi Richter Egészségvárosban 7 millió 30 ezer 400 forintra nőtt Richter Gedeon Zrt. adományalapjából és az intézet 500 ezer forintos hozzájárulásából vásároltak – tudtuk meg Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosától, Dr. Kumin Mariannától.

 

Az új diagnosztikai eszközt, az OCT-gépet (Optikai Koherencia Tomográf – Revo60), dr. Sárdi Katalin szemész főorvos mutatta meg az érdeklődő Gajda Péter polgármesternek, Burány Sándor országgyűlési képviselőnek, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesternek. A rövid szakmai bemutató során a főorvos elismeréssel szólt az eszköz sokrétű használhatóságáról, könnyű kezelhetőségéről, felhasználóbarát működéséről. Ez azért is fontos, mert így elérhető, hogy az asszisztensek segítségével a rendelőbe érkező betegek mindegyikénél elvégezhető az a vizsgálat, amely nagyon fontos mind az időskori makula-degeneráció (macula degeneratio), az éleslátásért felelős sárgafolt sorvadásos betegség, mind pedig a zöldhályog korai felismerésében. Bár ez a vizsgálat teljes egészében az állam által nem támogatott, de a kispestiek egészségmegőrzése érdekében az intézet átvállalta ennek költségeit – emelte ki Dr. Sárdi Katalin.

Gajda Péter kérdésünkre elmondta, hogy soha nem látott fejlesztések valósultak meg eddig is a Kispesti Egészségügyi Intézetben, hiszen már elkészült az új labor az intézet földszintjén, új, korszerű rendelőbe költözhettek a házi gyermekorvosok és a védőnők az intézményből, helyükre pedig modern képalkotó diagnosztikai rendszer (CT és MR) költözött. Az Egészséges Budapest Program keretében pedig közel egymilliárd forintot nyert a kerület egynapos sebészet kialakítására a szakrendelőben.

Dr. Kumin Marianna ezúton is köszönetet mondott a kispestieknek, akik a Richter Egészségváros programján való aktív részvételükkel megduplázták a 3,5 millió forintos adományalapot, és lehetővé tették a gép beszerzését, és büszkén említette, hogy ehhez hasonló eszköz ugyancsak kevés szakrendelőben áll az ott dolgozó orvosok rendelkezésére. A főigazgató-főorvos arról is beszámolt, hogy várhatóan orvoshiánytól sem kell tartaniuk.  


Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Február 12, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Február 6, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Február 4, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Január 20, 2021
Bejegyzés: - Gajda - Január 13, 2021
Bejegyzés: - Gajda - December 2, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva