Április 19, 2024
Egyedülálló új diagnosztikai központ nyílt Kispesten
Bejegyzés: - Gajda - Január 10, 2021
Minden a tervek szerint haladt, így már fogad betegeket a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI) kialakított radiológiai diagnosztikai központ – tudtuk meg azon a bejáráson, amelyen a labort üzemeltető Raditec Kft. ügyvezető igazgatója, Janny Géza kalauzolta körbe az új intézményben Dr. Kumin Mariannát, a KEI főigazgató-főorvosát, Gajda Péter polgármestert, Varga Attila és Vinczek György alpolgármestereket.

Egyedülálló diagnosztikai központ jöhetett most létre Kispesten, hiszen a fővárosban sincs még egy olyan szakrendelő, amelyben 2 MR és egy CT működik. A mintegy 440 négyzetméteres épületrészben korábban kispesti házi gyermekorvosok és területi védőnők dolgoztak, akik az átfogó kerületi egészségügyi fejlesztési program keretében új és korszerű körülmények közé kerülnek. A területi védőnők már át is költöztek a Forrásházba, míg a házi gyermekorvosok is hamarosan birtokba vehetik a Csokonai utcában kialakított új rendelőintézetet. A kormány önkormányzatokat érintő kedvezőtlen gazdasági döntései, elvonásai ellenére várhatóan folytatódhatnak a megkezdett egészségügyi beruházások, így Kispesten 2021. év mégis az egészségfejlesztés éve lehet, bár komoly fejtörést okozhat majd az új intézmények üzemeltetése – mondta Gajda Péter.

A KEI főigazgató-főorvosa, Dr. Kumin Marianna kiemelte, átmenetileg két lehetősége van a kispestieknek, hogy radiológiai vizsgálaton részt vehessenek, hiszen továbbra is jelentkezhetnek a Szent István kórházba is, de itt helyben is ellátják őket.

A főigazgató-főorvos elmondta azt is, hogy már korábban is kitűnő volt a szakmai kapcsolat az intézet és a kispestiek ellátását is eddig a IX. kerületben végző Raditec Kft. között, így óriási eredmény, hogy a Kft. kényszerköltözése után ezt a minden „szakmai és esztétikai szempontból hibátlan” intézményt most itt alakították ki. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, köszönet jár az önkormányzatnak, mert megteremtette a lehetőségét annak, hogy új helyet biztosítson a házi gyermekorvosoknak és védőnőknek.

Janny Géza ügyvezető igazgató kérdésünkre elmondta, december 21-én már fogadott betegeket az intézmény, és a területi ellátás átszervezése után, a XVIII. kerület és a főváros mellett várhatóan XIX. kerületi betegeket látnak majd el két műszakban, 20 szakemberrel, reggel 7 és 22 óra között. Egy-egy MR-gép naponta, vizsgálattípustól függően 35-40, míg a CT-gép 50-60 vizsgálatot végezhet el. Janny Géza felhívta a kispestiek figyelmét arra is, hogy a vizsgálatra beutalóval térítésmentesen lehet jelentkezni, de a költségtérítéses vizsgálathoz is orvosi javaslat szükséges. Sajnos a jelenlegi járvány helyzetben a váróban csak jóval kevesebb beteget tudnak egyszerre beengedni, így előfordulhat, hogy az udvaron kell várakozni majd a vizsgálatra érkezőknek, az ebből adódó kellemetlenségért előre is elnézést kérnek – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Az ügyvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a csaknem félmilliárdos beruházás és átalakítás során kiemelt figyelmet fordítottak mind a gépek, mind beteg a betegek biztonságára, így például az MR-gépek alá csaknem három méter mélyen került betonalap.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva