Március 29, 2024
Nehéz idők jönnek
Bejegyzés: - Gajda - December 2, 2020
Mint minden háztartás, a kerület is egy meghatározott költségvetésből gazdálkodik évente, havonta, hetente. Azt, hogy mire és mennyit költ a kerület, komoly szakértői tervezés előzi meg. Gajda Péter polgármester segítségével, most azt mutatjuk meg, miként gazdálkodik Kispest az adófizetők forintjaival, és milyen forráshiánnyal számolnak a jövő évben.

Milyen elsődleges feladatai vannak az önkormányzatnak?

Ahhoz, hogy egy település működjön és megfelelően szolgálja az ott élőket, akik minden szükséges szolgáltatáshoz, ellátáshoz megfelelő minőségben hozzájussanak, az önkormányzatnak sok feladatot kell egyszerre ellátnia. Vannak úgynevezett kötelezően ellátandó és az önkéntesen vállalható feladatok. A település önkormányzat törvényi kötelessége gondoskodni például az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésről, a közétkeztetésről, az egészségügyi és a szociális alapellátásról, a közvilágításról, a helyi közutak fenntartásáról, a helyi közutakon, közterületeken a parkolás biztosításáról, a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését. Mivel azonban Kispest Budapest része, egyes feladatokat külön, vagy egymással megosztva lát el a kerületi és a fővárosi önkormányzat. Ilyen például a közvilágítás, a helyi közutak fenntartása.

Általánosságban elmondható például, hogy azok az utak, amelyeken tömegközlekedés zajlik, vagyis a BKV-járatai közlekednek rajta, a Főváros kezelésében vannak, a többi pedig a kerületi önkormányzatéban.

A gyalogátkelőhelyek és lámpás csomópontok létesítése azonban teljes egészében fővárosi hatáskör.

A kötelező feladatok mellett az önkormányzatok a helyi igényektől és anyagi lehetőségeiktől függően egyéb feladatot is vállalhatnak. Ezek az önként vállalt önkormányzati feladatok azonban nem veszélyeztethetik a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladatok ellátását. Ez azt jelenti, hogy ilyen feladatokat csak akkor lehet vállalni, ha a kötelező fel-adatok ellátására van elég anyagi forrás.

Ezek az önként vállalt feladatok gyakorlatilag bármilyen tevékenységet vagy szolgáltatást jelenthetnek, amiről az önkormányzat úgy dönt, hogy biztosítani tudja őket, kezdve a gyerekek ingyenes nyaraltatásától az ingyenes iskolai füzetcsomagon és a szociális bérlakások biztosításán át a különböző rendezvényekig.

 

Milyen forrásokból fedezik ezeket a feladatokat?

Kispest 2020. évi elfogadott költségvetésében 13,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek forrása egyrészről a különböző adóbevételek, amelyek 6 milliárd forintot tesznek ki, a központi támogatások 3,5 milliárd forintos összegben, valamint 2,4 milliárd egyéb saját bevétel, pályázati támogatás. A 13,5 milliárdos főösszegből 11,7 milliárd forintot tesznek ki a törvényileg kötelezően ellátandó feladatok. Ebből a kerületi intézmények fenntartására és működésére 10,6 milliárd forintot fordítunk. Az önként vállalt feladatokra 266 millió forintot fordít az önkormányzat.

Mennyit költ az önkormányzat a fontosabb területekre?

Közterületek, utak, járdák, parkok, fenntartására, fejlesztésére valamint az illegális hulladék elszállítása összesen 905 millió forintot fordítunk. Az egészségügyre több mint 1,7 milliárd forintot költünk.

A szociális ellátórendszer működtetése és fenntartása éves szinten 835 millió forintba kerül, amelyből 40 millió forint különböző fejlesztéseket célzó beruházás. Hasonló a helyzet az oktatási-nevelési intézmények esetében, amelyek 3,7 milliárdos működési és fenntartási költségeiben 147 milliós értékben fejlesztések és 46,5 millió forint értékben a különböző programok támogatása szerepel.

A kulturális intézmények fenntartása éves szinten 291 millió forintot igényel, amelyből 33,2 millió forint a különböző programok megrendezése, támogatása.

Sportlétesítmények fenntartására és üzemeltetésére összesen 259 millió forintot költünk, programok támogatására ezen belül 37,3 millió forintot. Egyéb, be nem sorolt támogatásokra összesen 89,8 millió forintot fordít az önkormányzat.

 Hogyan érinti a koronavírus-járvány az önkormányzat költségvetését?

Kispest Önkormányzatának a koronavírus-járvány szeptemberig 31 millió forintos váratlan, előre nem tervezett kiadást, valamint 40 millió forint saját bevételkiesést jelentett. Ezen felül a központi kormányzat 120 millió forint támogatást vont el a kerülettől, valamint 170 millió forintos gépjármű- és reklámadó bevételt vett el Kispesttől. Összességében így 361 millió forinttal marad kevesebb az önkormányzatnál, amelyből 290 millió forint hiány a kormányzati elvonások miatt keletkezett

De újabb elvonásokra lehet majd számítani!

Kispest 2020. évi költségvetésében 13,5 milliárd forint állt rendelkezésre. Ez jövőre több mint 3 milliárd forinttal lesz kevesebb. Nézzük tételesen is, hogy miért!

Központi kormányzati elvonások lesznek: kb. 1 milliárd forint az iparűzési adó feltöltési kötelezettségének eltörléséből, kb. 1 milliárd forint bevételkiesés várható az iparűzési adó 2020.évi tervszámaiból, 936 millió forint mínuszunk lesz a megemelt szolidaritási hozzájárulás miatt, kb.140 millió hiány várható a gépjárműadó elvonások után, illetve 60 millió kieséssel számolunk a reklámhordozók építményadójának kieséséből, így összesen 3 milliárd 136 millió forinttal kevesebbet tudunk a város működtetésére, fejlesztésére fordítani.

És a legújabb kormányzati intézkedés szerint a kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék az adókat, új adót vezessenek be, vagy eltöröljék az adókedvezményeket, ezzel elvették még az utolsó lehetőségét is annak, hogy megpróbálják költségvetési hiányukat enyhíteni. Ezzel a kisebb, bevételhiányos önkormányzatokat a működésképtelenség határára is sodorhatják.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva