Március 29, 2024
Csomagolás mentes bolt nyílt Wekerlén
Bejegyzés: - Gajda - Október 13, 2020
A BolygóBarát Bolt Wekerletelepen a Pannónia úton várja a vásárlókat. A szombati megnyitó díszvendége és fellépője a Kossuth-díjas mesemondó, Berecz András volt. Az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiséget a bérlők és a kereskesé megálmodói a VAMÜSZ közreműködésével varázsolták újjá. Gajda Péter polgármester a megnyitón hangsúlyozta, az önkormányzat minden olyan kisebb és nagyobb programot támogat, mely a környezet védelméről és a környezettudatosságról szól.

Gajda Péter polgármester arról is beszélt, hogy Mravik-Galán Laura és Mravik Gusztáv hónapokkal ezelőtt kereste meg az elképzeléssel, hogy profilt váltanának az önkormányzati helyiségben. A csomagolásmentes bolt pedig olyan filozófia, amely támogatásra érdemes, így a helyiség felújításához a VAMÜSZ is hozzájárult, hiszen az önkormányzat számára is fontos, hogy minél kevesebb hulladékkal terheljük a környezetünket. Elmondta azt is, hogy az elmúlt években sok olyan figyelemfelkeltő programot indított az önkormányzat Kispesten, amelyek ugyancsak arról szólnak, hogy kevesebbet szemeteljünk, kevesebb környezetet szennyező műanyagot használjunk a háztartásainkban. A Pannónia utca 32. szám alatt található csomagolásmentes üzlet jövő héttől már várja a vásárlókat.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva