Október 25, 2020
Laborátadó a Kispesti Egészségügyi Intézet földszintjén
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 11, 2020
Szeptember 14-én, hétfőtől ismét a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI) várják laborvizsgálatra a kispestieket. A betegek előzetesen telefon, illetve mostantól online is kérhetnek időpontot a laborvizsgálatra. De nemcsak oda, hanem a szakrendelő valamennyi rendelésére is lehet webes felületen időpontot kérni.

Régi álom vált most valóra azzal, hogy a labor a második emeletről a földszintre költözhetett. A tavalyi betegfogadó tér felújítása után ez volt a következő nagy lépés a KEI életében. Óriási változás az is, és egy komoly, majd egy éves informatikai fejlesztőmunka eredménye, hogy a telefonos és az e-mailes időpontkérés mellett néhány nap múlva online is tudnak időpontot foglalni a betegek. A most birtokba vett labor és annak felszereltsége megfelel minden követelménynek, szép és korszerű – mondta Dr. Kumin Marianna, KEI főigazgató-főorvosa az átadóünnepségen. A főigazgató-főorvos külön kiemelte, hogy a kivitelezést végzők szinte „láthatatlanul dolgoztak”, semmiben sem zavarták a szakrendelő napi munkáját, és a végeredmény magáért beszél.

Mostanában gyakran találkozunk olyan eseményeken, ahol arról beszélhetünk, milyen komoly fejlesztések történtek és történnek majd a KEI-ben, illetve a helyi egészségügyi szolgáltatásokban – mondta Gajda Péter polgármester, aki ez alkalommal is példaként említette, hogy az Egészséges Budapestért program 50 milliárdos keretéből Kispest kapta a legtöbbet a fővárosi kerületek közül, 1 milliárdot az egynapos sebészet kialakítására, valamint arról is beszélt, hogy korszerű radiológiai diagnosztikai központ kerül kialakításra a KEI gyermekorvosi rendelőjének területén. A Raditec Kft. által működtetett állomáson lehetőség lesz CT- és MR-vizsgálatok elvégzésére is.  De a kispesti házi gyermekorvosok is új rendelőket kapnak majd a Csokonai utcában – tette hozzá Gajda Péter. A polgármester azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a napokban megtartott Richter Egészségváros programon a gyógyszergyár és a kispestiek közösen mintegy 7 millió forintot „gyűjtöttek” a szakrendelő szemészetének műszerfejlesztésére, ultrahang és OCT-gép beszerzésére. A polgármester köszönetet mondott a KEI valamennyi dolgozójának, vezetésének azért az emberfeletti munkáért, amelyet a vírussal terhelt hétköznapokban és ezzel párhuzamosan a fejlesztések menedzselésével, végrehajtásával kapcsolatban végeztek, végeznek.

A Synlab immár 4-5 éve végzi a kispestiek laborvizsgálatait, az itt dolgozók is a cég alkalmazottjai. A helyszínen csak mintavétel történik, az elemzéseket a központi laborban végzik. Az eredményeket pedig online juttatják el a szakorvosokhoz. Ebben az új környezetben, négy vérvételi székben, negyedóránkénti beosztásban, reggel 7 és 9.30 óra között csaknem 100-120 vérvételt tudnak elvégezni – tudtuk meg Végh Józseftől, a Synlab Hungary Kft. kiemelt ügyfélkapcsolatokért felelős szakemberétől, aki szerint kedvező változást hoz majd az is, hogy a földszintre került labor munkája különválik a szakrendelő egyéb szolgáltatásaitól, könnyen és jól megközelíthető lett.   


Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 26, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 14, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 9, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 9, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 6, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 13, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva