Április 20, 2024
Az egészségfejlesztés éve lesz 2020 Kispesten
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 31, 2020
Kétmillióról 3,5 millióra emelte az adományalapot a Richter Gedeon Nyrt. a hétvégi Richter Egészségváros Kispest Templom téri rendezvény előtt – tudtuk meg a szeptember 5-i nagyrendezvény sajtótájékoztatóján a KMO-ban, ahol Gajda Péter polgármester bejelentette azt is, hogy ebben az évben rendkívül fontos fejlesztések kezdődnek a Kispesti Egészségügyi Intézetben.

A sajtótájékoztatón Gajda Péter polgármester elmondta: a járványhelyzetben sem mond le a kerület a helyi egészségügyi fejlesztések folytatásáról. Az Egészséges Budapestért projekt keretében a Kispesti Egészségügyi Intézet Ady Endre úti központi épületében létrejöhet az egynapos sebészet, amelynek kialakításához, a fővárosi kerületek közül a legtöbb forrást, mintegy egymilliárd forintot nyert a pályázaton a kerület. Ezzel párhuzamosan saját források (önkormányzat, EÜ Intézet és magán források) felhasználásával korszerű radiológiai diagnosztikai központ kialakítására is sor kerül majd. De új helyre, korszerű körülmények közé költöznek hamarosan a házi gyermekorvosok is az EÜ Intézetből.

 A Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Olasz Sarolta, PR és kormányzati kapcsolatok csoportvezető örömmel jelentette be, hogy a Kispesti Egészségváros adományalapját a cég kétmillióról 3,5 millióra emelte, amelyet a kispestiek aktív részvételével, újabb összegekkel növelhetnek, hiszen minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért újabb 300 forint értékű adományponttal bővül alapadomány. Tehát a lakosság aktivitásán múlik, sikerül-e elérni a nap végén a kitűzött adománycélt, azaz a szemészeti ultrahang és az OCT-gép beszerzését.

Olasz Saroltától a rendezvényről megtudtuk azt is, hogy a szervezők több mint 30 sátorban, 150-200 felkészült segítővel, ingyenes szűrésekkel, egészségügyi tanácsadásokkal és ismeretterjesztő előadásokkal várják a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek majd a járványmegelőzés szabályainak megtartására, így lesz mindenhol kéz- és felületfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés, kötelező lesz a szájmaszk és a távolságtartás. Újdonságnak számít a 11 év alatt az ország 76 városban már megtartott Egészségvárosok sorában, hogy most először lesz mód arra, hogy online is lehet pontokat, azaz 300 forintokat szerezni a városnak az adománycél eléréséhez.

 A Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató- főorvosa, Dr. Kumin Marianna rendkívül nagy örömmel üdvözölte a rendezvényt Kispesten, hiszen így a város a 77-ként adhat otthont ennek a rangos rendezvénynek, és kapott esélyt arra, hogy az esti záróeseményen az alapadomány növekszik majd a kispestiek jóvoltából. A főigazgató-főorvos kiemelte azt is, hogy az EÜ Intézet dolgozói elkötelezettek a közös siker érdekében, ezért aktívan részt vesznek majd az eseményen, hiszen lesz, aki a szűréseken dolgozik majd, lesz, aki előadást tart, így a főigazgató-főorvos például demencia-szűrést végez.

  Részletek a https://www.facebook.com/events/663122994303062 , illetve az https://egeszsegvaros.hu/ oldalakon.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva