Április 19, 2024
Emelt napidíjat kaptak a pedagógusok a napközis táborban
Bejegyzés: - Gajda - Augusztus 12, 2020
Már csak egy hét, és véget ér az idei táborozás az önkormányzat napközis táborában, az Eötvös utcai iskolában. A június 29-től augusztus 19-ig szervezett térítésmentes napközis táborban hetente általában 100-120 kispesti gyerek tölthette tartalmasan a szünidőt. A táborszervezésre, a tavalyi 10 millió forint helyett, csaknem 15 millió forintot különített el idén az önkormányzat – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

Míg az előzetes felmérések alapján jóval több, akár heti 250 gyerek érkezésére is felkészültek, a nyár során a legnépesebb napon 170, míg volt, hogy 90 gyerek foglalkoztatásáról gondoskodtak a táborban dolgozók.

A Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Tábor programjának szervezésért évek óta felelős Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház (WKK) igazgatója, Szabó Mária tájékoztatása szerint, a tábor szervezésére az eddig 10 millió forint helyett 4,4 millió forinttal kaptak többet. Ebből a heti kiadásokra fordítható összeget az önkormányzat idén 138 ezer forintról 214 ezer forintra, összesen 2,8 millió forintra emelte, ami sok nagyon jó lehetőség kihasználására adott keretet és ezzel lehetőséget. A táboroztatásban résztvevő pedagógusok és segítők is jelentősen megemelt napidíjat kaptak. Az eddig 6 millió forint helyett erre mintegy 10 millió forintot adott az önkormányzat.    

A napközis tábor zavartalan működését egy jól összeszokott, tapasztalt pedagógusokból, konyhás- és takarító nénikből, kulturális és sportszakemberekből álló csapat készítette elő és bonyolította le idén is. A táborban idén 13 pedagógus, táborvezető és szabadidő szervező biztosította a gyerekek felügyeletét, foglalkoztatását.

A Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Tábor már régóta nem csak gyermekmegőrző. Számtalan program, előadás, kirándulás várta idén is a gyerekeket annak ellenére, hogy bizony sokáig bizonytalan volt, lesz-e, és ha igen mikor, milyen feltételekkel táborozás.

A programok összeállításánál figyeltek arra, hogy a gyerekek a nap nagy részét a szabadban töltsék és ne az épületben – hangsúlyozta a tábor szabadidő-szervezője, Dékán Haas Zsuzsa.

Dékán Haas Zsuzsa elmondta azt is, hogy az önkormányzat szinte minden kérését elfogadta és napközis tábort szervező WKK munkatársainak, így például a tábor idén már megemelt pedagógus létszámmal dolgozott. A szakemberek szerint ez most ideális, mert most lehetett biztosítani, hogy minden programon, minden helyszínen (külsős, udvaron az elhelyezkedése miatt 4-5 fő, a termekben a foglalkozásokon) legyen mindig pedagógus.

 Az eddigiektől eltérően ebben az esztendőben minden héten volt legalább egy gyógypedagógus készenlétben, ha olyan kisgyerek érkezett a táborba, aki külön gondoskodást, foglalkozást igényelt, azt is tudták biztosítani.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva