November 28, 2020
Szeptemberre megújulnak az udvari játékok
Bejegyzés: - Gajda - Július 24, 2020
A Zrínyi utcai Mese-Vár óvoda homokozóinak javításával megkezdődött a kispesti óvodák és bölcsődék udvari játékainak és játszószereinek felújítása, valamint cseréje.

 

 

Februárban valamennyi óvoda és bölcsőde udvari játékát és játszószerét ellenőriztettük. A szakértői vélemény szerint a 294-ből csupán 133 eszköz megfelelt az előírásoknak, a többi javításra, vagy cserére szorul. Márciusban a balesetveszélyes, elöregedett és már nem javítható 53 játszószert a Vamüsz elbontotta. Az intézményvezetőkkel egyeztetve 47 új eszközt vásároltunk, terveink szerint a legtöbb intézményben a nevelési év indulására, szeptemberre megtörténik a régiek felújítása vagy cseréje újakra, és így minden udvar biztonságos eszközökkel várhatja a gyerekeket – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

Zubor Attila, Gazdasági Ellátó Szervezet igazgatója elmondta, összességében mintegy 30 millió forintjába kerül az önkormányzatnak ez a program. A megrendelt új játékok összértéke 12,5 millió forint, várhatóan a következő 3-4 hétben a játékok zömét kiszállítják az óvodákba és bölcsődékbe, néhány azonban csak október elején érkezik. 108 eszközt javítanak, újítanak fel a Vamüsz és a Közpark Kft. dolgozói. A javítási, felújítási, telepítési munkák folyamatos szakértői ellenőrzés mellett folynak. A munkák befejezését követően, a használatba vételt megelőzően valamennyi eszköz minősítése is megtörténik.

 


Bejegyzés: - Gajda - November 25, 2020
Bejegyzés: - Gajda - November 23, 2020
Bejegyzés: - Gajda - November 19, 2020
Bejegyzés: - Gajda - November 11, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Október 29, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Október 22, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva