Augusztus 12, 2020
Folyamatosan nyitnak a kispesti önkormányzati intézmények
Bejegyzés: - Gajda - Június 19, 2020
A veszélyhelyzet feloldása után ugyan a kormány egészségügyi járványkészültséget rendelt el, de jelentősen lazultak a biztonsági szabályok, egyes korlátozásokat megszüntettek. Hogy mit is jelent ez Kispesten, erről kérdeztük Gajda Péter polgármestert, a Kispesti Operatív Törzs vezetőjét.

 

A polgármester tájékoztatása szerint a veszélyhelyzetet feloldották ugyan, de a veszély még nem múlt el, ezért is fontos, hogy néhány eddig érvényben lévő óvintézkedést, szabályt az elkövetkező időszakban is betartsunk. Példaként a szájmaszkviselést, a gyakori kézmosást, kézfertőtlenítést és a távolságtartást említette a legfontosabbak között.

 

  • Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez élet lassan visszaáll a régi kerékvágásába, minthogy a szülők folyamatosan térnek vissza munkahelyeikre, egyre kevesebben dolgoznak otthonról, így folyamatosan nő az igény a kerületi óvodai és bölcsődei ellátás iránt.

  • Az önkormányzati napközis tábor nyitásáig, június 29-éig, a kerület alapfokú oktatási intézményei is ügyeletet biztosítanak az azt igénylőknek.

  • A Kispesti Egészségügyi Intézetben június 15-től már többnyire minden rendelésre délelőtt és délután is be tudnak jelentkezni a betegek, és visszaköltözött a vérvételi labor is a központi épületbe. Megindultak az egyéb rendelések, például a gyógytorna, a fizikoterápia is. A betegeket továbbra is hőmérsékletmérés, kézfertőtlenítés után, csak maszkban engedik be az épületbe.

  • Június 22-étől ismét nyitnak a kerületi művelődési intézmények, a KMO Művelődési Központ és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár. Június 29-étől megkezdődik az intézményekben a táboroztatás is.

  • A Kispesti Uszoda csak részlegesen nyitotta meg kapuit június 15-én, de várhatóan július közepétől már itt is teljes nyitvatartással várják a kispestieket.

  • Az önkormányzat két sporttelepén, a Tichy Lajos Sportcentrumban, illetve a Zoltán utcai Sporttelepen is folyamatosan várják a mozogni vágyókat.

  • A kerületi játszóterek már több hete szabadon használhatóak, a Kispesti Vizes Játszótér június 22-én nyit, a vizes játékok az időjárástól függően működnek majd.

  • Idén az önkormányzat Káptalanfüredi Táborában gyermektáboroztatás nem lesz, de a családokat továbbra is várják.

  • A Kispesti Segítő Kéz Gondozószolgálat különböző egységei, klubjai folyamatosan nyitnak, módosulnak a kijárási és látogatási szabályok. Az idősek rövid időre már elhagyhatják a nyugdíjasházat, vendégeket fogadhatnak és csomagokat is kaphatnak. Rövid idő múlva már a nyugdíjas klubokba is mehetnek az idősebbek.

  • A Kossuth téri piac és a Wekerle piac megszűntek az idősávos korlátozások.

    A Kossuth téri piac a veszélyhelyzet előtti rend szerint tart nyitva: hétfő: 07.00-17.00, kedd-péntek: 06.00-18.00, szombat: 06.00-14.00. A Wekerle piac a veszélyhelyzet előtti rend szerint tart nyitva: hétfő: 7.00-15.00, kedd-szerda: 7.00-17.00, csütörtök:7.00-19.00, péntek: 6.00-17.00, szombat: 7.00-14.00, vasárnap: 7.00-12.00.
  • A Polgármesteri Hivatalban, a Gazdasági Ellátó Szervezet /GESZ/ és a Vagyonkezelő Műszaki Szervezetben /Vaműsz/ visszaáll a veszélyhelyzet előtti ügyfélfogadási rend.
  • Kérik a kispestieket, hogy a továbbiakban is tartsák be a higiéniás és a távolságtartási szabályokat!

 


Bejegyzés: - Gajda - Július 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 24, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Július 6, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Június 29, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 14, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 13, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva