Április 20, 2024
Újabb vietnami felajánlás a kispesti egészségügynek
Bejegyzés: - Gajda - Április 17, 2020
Ma délelőtt adták át a Hotel Chesscom vietnami tulajdonosának, a Kispesten élő Phan Trung Kien és más kerületben élő vietnami családok, a Magyarországi Vietnamiak Egyesülete XIX. kerületi csoportja tagjai felajánlását a Kispesti Rendelőintézet előtt.

 

Tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz időszak, és különösen az egészségügyben dolgozóknak, most fokozott kockázatot jelent a munka is. Nálunk, Vietnamban, ha baj van, próbálunk együttesen túljutni a veszélyen. Itt mindenki nagyon lelkes volt a közösségben, amint híre ment, hogy adományozni szeretnénk, rengeteg felajánlás érkezett – mondta Tri Hoang, a Hotel Chesscom igazgatója.

Nagyon nagy segítség ez a munkánk ellátáshoz, illetve a biztonságos betegellátáshoz. A most kapott fertőtlenítők, egyszer használatos védőfelszerelések, illetve papírtörlők, papíráruk a fertőtlenítéshez, valamint magának a személyi higiéniának a biztosításához szükségesek – tudtuk meg Jóházi Gréta gazdasági igazgatótól.

Kötél Mária ápolási igazgató az intézményvezetés nevében is megköszönte az újabb vietnami segítséget. Elmondta, ahogy az előző adományból, úgy ebből is részesülnek az alapellátást végző háziorvosok és a védődők is.

Az átadáson jelen volt Gajda Péter polgármester is, aki ez alkalommal is elmondta, köszöni mindazok segítségét, akik adományaikkal részt vesznek a kispesti védekezésben. Példaként említette, hogy a kispesti vietnamiak már második alkalommal szerveztek adománygyűjtést, a török Yunus Emre Intézet 150 maszkkal és ugyanennyi pár orvosi kesztyűvel segített – a felajánlás a testvérvárosból, Pendikből érkezett –, és a Budapest Honvéd FC is tisztító-, mosó- és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománycsomagot hozott a rászoruló kispesti nyugdíjasok számára.

A mostani csaknem 500 ezer forint értékű felajánlásban ezer darab háromrétegű egyszer használatos szájmaszk, ezer darab gumikesztyű, húsz flakon 500 ml kézfertőtlenítő gél, 5 csomag nagyméretű WC-papír, 5 karton nagyméretű kéztörlőpapír, 1 karton 12 literes fertőtlenítős szappan, 10 karton instant tészta volt.

Ezen kívül érkezett a kerületben élő és dolgozó vietnami családoktól: ezer liter hipó, ezer Domestos, 5 csomag nagyméretű törlőpapír, 15 liter felületfertőtlenítő,kétezer pár gumikesztyű, ötszáz csomag háromrétegű egyszer használatos szájmaszk mintegy 300 ezer forint értékben.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva