Április 16, 2024
Önkormányzati intézkedések a koronavírus-járvány idejére
Bejegyzés: - Gajda - Március 9, 2020
Kispesten is megalakult és megkezdte munkáját a helyi operatív törzs, amely konkrét intézkedéseket hozott, valamint ajánlásokat fogalmazott meg a koronavírus-járvány idejére. A kispesti opartív törzset Vinczek György alpolgármester vezeti – tudtuk meg Bernát Pétertől, a Polgármesteri Kabinet Iroda vezetőjétől.

A koronavírus elleni védekezés már hetekkel ezelőtt megkezdődött, amikor is az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények bölcsődék, óvodák, iskolai konyhák megkapták a megelőzéshez szükséges fertőtlenítő szereket és szájmaszkokat. Ezen kívül a Polgármesteri Hivatal munkatársai is, akik napi ügyfélfogadási munkát végeznek, szájmaszkot és kézfertőtlenítőt kaptak.

A járvány előre haladtával, a megbetegedések számának növekedésével egy időben újabb intézkedéseket, intézetlátogatási szabályokat vezettek be a Kispesti Egészségügyi Intézetben, ahol automata kézfertőtlenítőket helyeztek ki több helyen.

A napokban felállított kispesti operatív törzs első intézkedései között szerepelt, hogy a Kispesti Uszoda vizének klórtartalmát megnövelték, illetve kézfertőtlenítőket helyeztek ki az intézményben.

Az önkormányzat által szervezett nyári diákcsere- és testvérvárosi programot szervezését május 15-ig felfüggesztették.

A koronavírusról és a fertőzés megelőzéséről részletes tájékoztatóanyagokat tettek ki az önkormányzat honlapjára, kispest.hura és a város FC-oldalára, a Kispest Városra.

Visszavonásig elmaradnak az önkormányzat nyilvános rendezvényei, sporteseményei, így a nemzeti ünnepen, március 15-én való megemlékezés is.  

Papíralapú lakossági tájékoztató, füzet készül, amelyet minden kispesti háztartásokba, szociális, oktatási, nevelési intézményekbe eljuttat majd az önkormányzat.

Gajda Péter polgármester külön kiadású Polgármesteri Hírlevélben is tájékoztatást ad.

A kispesti piacokon, Wekerle és Kossuth tér, kifüggesztették az önkormányzat tájékoztatóját a járványról és a megelőzésről.  

Magánrendezvények, esküvők után fertőtlenítő takarítást rendeltek el a Polgármesteri Hivatalban.

Korlátozást rendeltek el az időseket ellátó kerületi intézményekben (nyugdíjasház, nappali ellátást végzők), illetve felkészültek a folyamatos fertőtlenítésre.

Mindezeken kívül a civileknek is azt ajánlják, hogy ne tartsanak nagyobb létszámú rendezvényeket, kerüljék a tömeget és mellőzzék a kézfogást!

A kerületi operatív törzs munkájáról és intézkedéséről folyamatosan tájékoztatást adunk!

 

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva