Március 28, 2024
Segélyhívó készülék időseknek
Bejegyzés: - Gajda - Március 4, 2020
Mivel a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás fontos szociális szolgáltatása az önkormányzatnak, több mint egy évtizede támogatjuk ezzel azokat az idős kispestieket, akik erre rászorulnak – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, amikor átadta Pirisi Károlynénak az idős ember biztonságát szolgáló készülékek egyikét.

A rendszer működtetése évente 30 millió forintba kerül, és azt tervezzük, hogy a jövőben is biztosítjuk a kispestieknek ezt az ellátást, ami 90 év fölött ingyenes, szociális rászorultság alapján pedig a havi rendszeres jövedelem 1 százalékába kerül – mondta Gajda Péter, Kispest polgármestere, aki Varga Attila alpolgármesterrel és Balázs Piroskával, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosító Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatójával együtt adta át az egyik készüléket a Wekerletelepen élő Pirisi Károlynénak. Gajda Pétertől megtudtuk, a karton hordható, óraszerű készülékkel probléma esetén – legyen szó egészségügyi vagy közbiztonsági gondról – egy gombnyomással tud segítséget kérni az idős ember. A diszpécserközpontban rögtön érzékelik a jelzést, és közvetlen kommunikációval segítenek, vagy segítséget küldenek, közbiztonsági probléma esetén pedig értesítik a rendőrséget. Mindegyik riasztásra volt már példa – tette hozzá.

A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatójától, balázs Piroskától megtudtuk azt is, jelenleg 217 készülék működik Kispesten, de több embernek is segítségére lehet, mert akad olyan család, ahol a házaspár mindkét tagja is tudja használni. Dupla pánikgombos készülék esetén a diszpécser be tudja azonosítani, hogy melyik családtagtól érkezik a jelzés. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás önálló szakfeladata az intézménynek, de kiegészíti a házi segítségnyújtást, az idősek nappali ellátását, a demensek nappali ellátását, a szociális étkeztetést, valamint az egyéb szolgáltatásokat igénybe vevők mindennapjait. Az emberek biztonságban érezhetik magukat, hiszen a riasztástól – a pánikgomb megnyomásától – számított 30 percen belül ki kell érnie a házi segítségnyújtást végző munkatársnak a helyszínre. Ez a szolgáltatás javítja a kispestiek életminőségét – tette hozzá Balázs Piroska.  

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva