Április 19, 2024
Ünnep előtti megemlékezés a Nemzeti Múzeumban
Bejegyzés: - Gajda - Március 2, 2020
A Szivárvány óvodások és a Vass iskolások rendhagyó megemlékezést tartottak az önkormányzat támogatásával a közelgő nemzeti ünnep, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Nemzeti Múzeumban.

A himnusz közös eléneklése után Hiller István, az országgyűlés alelnöke, Kispest országgyűlési képviselője ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a magyarság és a szabadság gondolata miként forrt össze, és hogy tudjuk-e megfelelően értelmezni, megbecsülni mindazt, ami 172 évvel ezelőtt történt, hiszen a forradalom sem egyik napról a másikra kezdődött. Fel tudjuk-e fogni, amit véghez vittek akkoriban nagyjaink, és mindazok, akik csak figyelték a kor eseményeit, hallgatták, esetleg lejegyezték, terjesztették a már magyar nyelven tartott beszédeket. Hiller István hangsúlyozta: vannak nemzeti korszakok, ahol képesek voltak nagyszerű és korszerű gondolatokat megfogalmazni és véghez vinni. Nekünk pedig kötelességünk ezeket megőrizni, és tovább adni az utánunk jövő nemzedékeknek.

Az ünnepi szavak után a kispesti óvodások és kisiskolások műsorát láthatták, hallhatták az érdeklődők. A Szivárvány óvodások, Németh Benedek, Krizsán Vivien és Cseh Péter óvodások verset mondtak, amelyben Velenceiné Horváth Zsuzsanna volt segítségükre. Az óvodás néptánccsoportot pedig Horváth Nóra és Holiczáné Szemere Krisztina készítette fel a produkcióra. Petőfi Sándor Nemzeti dalát Antal Lili, Bachman Zsombor, Koleszár Kristóf és Várnagy Kristóf a Vass iskola diákjai adták elő, felkészítő tanáruk, dr. Mayer Virág.

Az ünnepség záró momentumaként először hangzott el a „Magyar vagyok” című dal újabb feldolgozásban, amelyet az összes fellépő gyerek közösen adott elő a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A zenéjét Bikics Tibor szerezte, a szövegét Kiss Kata írta, az énekkart Kántorné Orosz Mária vezényelte. (A zeneszámból videó-klip is készült, amelyet egy későbbi időpontban az interneten és a Kispest TV adásaiban is megtekinthetünk.)

2020. január 1-jétől Kispesti Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum összefogásaként lehetőség volt a kispesti óvodáknak, hogy múzeumpedagógiai foglalkozásokon vegyenek részt, amelynek témája az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc volt – tudtuk meg Suba Eszter Leonától, a Nemzeti Múzeum múzeumpedagógusától, aki azt is elmondta, hogy eddig már több mint kétszáz kispesti óvodás vett részt a múzeum által szervezett programokon. (A múzeum és az önkormányzat kapcsolata nem új keletű, hiszen az önkormányzat óvodáiban zajló török-magyar óvodai kulturális program keretében már rendszeresen járnak foglalkozásokra a múzeumba az óvodások.) 

A Szivárvány óvoda kezdeményezésére, az önkormányzat támogatásával kezdték meg egy rendhagyó március 15-i megemlékezés szervezését a Nemzeti Múzeum aulájában. A program megvalósításához felkérték a Vass iskola énekkarát és azon tanulóit, akik régen a Szivárvány óvodába jártak, valamint az óvodában 2017 januárja óta működő Zeneládikó tehetségműhely tagjai és a jelenlegi nagycsoportos gyerekek vettek részt.

A tehetséggondozás nagy részét az „Így tedd rá!” személyiségfejlesztő program elemei képzik, és ennek egyik hozományaként az óvoda sikeresen pályázott „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” pályázaton (NTP-OTKP-19-0053), amelynek egyik kitétele, hogy olyan programon vegyenek részt a gyerekekkel, jussanak el sok emberhez, közvetítsenek értéket. Ennek felelt meg az a nem mindennapi múzeumi program – derült ki az óvodavezető, Kaszper Ágnes tájékoztatójából.

Az eseményen részt vett Gajda Péter, Kispest polgármestere, Bak Ferenc, a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Paróczai Anikó önkormányzati képviselő, Vinczek György alpolgármester, Teknős Ferenc önkormányzati képviselő, valamint a csókakői önkormányzat delegációja, akik nem régiben kapcsolódtak a Kispestről induló török-magyar óvodásoknak szóló kulturális programhoz.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva